Hagyomány

2022.04.25. 11:44

Az orosz és a német is meglopta a hortobágyi „örökös pásztort”

Szőnyi Imre a százhoz közelít, már egy ideje Nádudvaron él.

Szőnyi Imre 1924-ben született

Forrás: Kiss Edit Márta

A 98 éves Szőnyi Imre és a 84 éves Szalai Imre juhászokat is hortobágyi Örökös Pásztorrá választották a Szent György-napi – április 23-i – kihajtás alkalmából. E nem túl tág körnek külön Facebook-oldala is van, ahol kiderül: Szőnyi Imre egy nádudvari, köselyszegi tanyán született, az iskola, ahová járt, 8 kilométerre volt az otthontól. A gyerekek segítettek amit tudtak: tyúkot, disznót etettek, libát legeltettek, takarították a bográcsot…

Szőnyi Imre 9 éves korától tavasztól őszig dolgozott. Édesapja először harminc, majd száz birkát bízott rá, az állatokat egész nyáron egyedül legeltette a pusztában. Hetente egyszer mentek ki hozzá, akkor vittek neki „komenciót” (zsírt, szalonnát, lebbencset, hagymát, fokhagymát, kenyeret, sót). Megtanult főzni, a sánta és a rühös birkákat kezelni. Később kisbojtárnak szegődött egy számadóhoz, nála tanyagazda feladatokat kapott. Édesapja számadóként – 1933-ban – önálló gazdálkodásba kezdett a Laposszegben, ahol 33 hold földjükhöz béreltek még 70-et, fele szántó, fele legelőt. Az önálló élet a világháborúig tartott: a németek elhajtották a birkákat, az oroszok megették a baromfit és a malacokat, a lovakat elvitták. Aztán jött a TSZ-világ, amijük maradt az oda ment. Édesapját kuláknak nyilvánították, az összes maradék földjüket elvették. 

Szőnyi Imre 1949-ben nősült, elvette Mészáros Emmát. A férfi a termelőszövetkezetben juhászként dolgozott, de abból nem tudott megélni, így elment melósnak. 1977-ben Veszprém mellett ismét juhászként tevékenykedett, majd 2002-ben beköltözött a nádudvari idősotthonba.

Szalai Imre
Forrás: Magánarchívum

Szalai Imre Kunmadarason született egy juhászcsalád ötödik gyermekeként. A nyári vakációk idején a juhok legeltetése gyakran rábízták. Később kisbojtárkodott, azután a helyi TSZ-ben dolgozott juhászként. 1964-ben nősült, felesége Erzsébet, három gyermekük született. 1971-ben a családdal elvállalták a háztáji juhászatot, amit egészen 1993-ig folytattak. 1997-ben megvásároltak egy hodályt a Madarasi-pusztán, és egyéni vállalkozóként keresték a boldogulást. Azóta is ott dolgoznak feleségével, valamint most már lánya és unokája segítségével. Hat éve családi gazdaságot alapítottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában