„A szurkolás nettó lokálpatriotizmus”

A Civil a pályán rovatunkban közismert emberek sporttal való kapcsolatát mutatjuk be. Ezúttal azt a Miklósvölgyi Pétert faggattuk, akinek a neve – rendezvényszervezőként – eggyé forrt a Campus Fesztivállal. A tősgyökeres debreceni cégvezető a Hajdú-bihari Naplónak elárulta, nem tartja különösen tehetségesnek magát a különböző sportokban, ellenben nagy lelkesedéssel és élvezettel végzi őket. A szurkolás nála nettó lokálpatriotizmus, éppen ezért nem érti, magyar ember hogyan rajonghat szélsőségesen a Barcáért vagy a Realért. Ezek után nem meglepő, hogy számára a Loki mindenek felett áll.

Milyen a viszonya a sporttal? 
Sosem voltam élversenyző, de mindig az életem részeként tekintettem a sportra. Gyerekként kipróbáltam az atlétikát, a kézilabdát és az úszást is. Izgalmas kihívás volt a rúdugrás, de csak a „palánta státuszig” jutottam: az ugrókészségem megfelelő volt, ellenben nem tartoztam a jó sprinterek közé, s ezért nem tudtam szintet lépni. Őszintén bevallom, azért ért véget a „karrierem”, mert a Szoboszlói út végén laktunk, és idővel meguntam, hogy hetente háromszor kellett kijárni átszállásokkal a város másik felébe, a Nagyerdőre. Ezután elmentünk kézilabdázni a barátommal, Dobszai Jenő volt az edzőnk, de 1-2 év után be kellett látnunk, hogy – mivel haladókhoz csatlakoztunk – mi vagyunk a legbénábbak a csapatban, így nem erőltettük a dolgot. 

Felnőttként mely sportágaknak hódol? 
Mint a fiúk többségénél, nálam is fontos szerepet töltött be az életemben a foci. Rendszeresen rúgtuk a labdát a baráti társasággal, ám pár évvel ezelőtt megtapasztalhattuk, hogy az idő múlásával egyre sérülékenyebbek lettünk, hol itt, hol ott fájt a lábunk. Az én esetemben a focit szép fokozatosan felváltotta a tenisz, amit nagyon szeretek, bár nem vagyok „profi”. A tenisz mellett még a „magányos sportokat” űzöm: futok, úszok, síelek.

Már az első válaszában megütötte a fülem, és most ismét kiemelte, hogy nem túl tehetséges bizonyos sportágakban. Ennyire szerény, vagy csak szigorúan realista? 
Mindössze tényként állapítottam meg, hogy egyik sportban sem alkottam maradandót. Az emberek szeretnek büszkélkedni a sportsikereikkel, de nekem nincs mivel, bár nem érzem ennek a hiányát. Éppen ezért csodálom a sikeres sportolókat, sőt egy kicsit – jó értelemben véve – irigylem is őket. Lehet, hogy nem vagyok a legtehetségesebb az adott sportágakban, ellenben lelkesen, nagy élvezettel végzem mindet. Mindig az életem része volt a mozgás, vélhetően megőrülnék, ha nem sportolhatnék valamit. 

Ha ennyire odáig van a sportért, biztosan szurkolni is szeret a kedvenceiért. 
Nálam a szurkolás nettó lokálpatriotizmus, illetve nemzetiidentitás-érzés. Éppen ezért nem tudom megérteni, hogy egy magyar ember miként tud szélsőségesen rajongani a Barcelonáért, vagy éppen a Real Madridért. Legyen szó bármelyik sportágról, amelyben a válogatottunk játszik, az engem mindig érdekel. Debreceniként számomra természetesen a Loki mindenek felett áll, de nagyon szimpatikus az az érzésvilág is, ami a DEAC-ot körülveszi.

Már gyerekként járt meccsekre? 
Ha nem is gyerekként, de kamaszként már rendszeresen kijártam a Loki mérkőzéseire a Vágóhíd utcai stadionba. A meccsre járással ösztönösen építettem a debreceni identitástudatomat. Nem mondhatni, hogy divatszurkoló voltam, hiszen anno nem a legfényesebb korszakát élte a csapat, ennek ellenére mindig ott voltam a meccseiken. Például a helyszínen, kezdő szurkolóként néztem végig, amikor hazai pályán az MTK-tól kikaptunk 7–1-re, 1991-ben. De a sors aztán kegyes volt hozzám, hiszen részese lehettem annak a csodának, ami 1993-tól íródott a DVSC történetében. Bejártuk egész Európát a Lokival, a buszos túráink nagy szurkolói-baráti társaságunkkal életre szóló élményt jelentenek. 

Melyik kasztba tartozott: a vehemens drukkerekhez, vagy a „kulturáltan szórakozó” szurkolók közé? 
Igazából nem voltam vérmes B közepes, de ha idegenben játszott a csapat, akkor mi is beálltunk a táborba szurkolni. De beismerem, régen a fanatikusabbak közé tartoztam, bármit megtettem volna a Lokiért, és ahogy kellett, szívből tudtam utálni a Fradit és az Újpestet. Anno nem tudtam felfogni, hogyan igazolhat el valaki Debrecenből egy rivális magyar csapathoz. Egyedül azt tartottam elfogadhatónak, amennyiben külföldi csapathoz írt alá a játékosunk. Manapság azért már sokkal árnyaltabb ezeknek a helyzeteknek a megítélése a részemről.

Mennyire kritikus nézőként? 
Nem értek igazán a focihoz, de nem is akarok nagyon érteni hozzá. Én csak élvezni szeretném a játékot a hangulat és a szép foci miatt. Jártam külföldön sztárcsapatok meccsein, óriási élményt jelentett a Realt, a Barcát, a Juventust vagy éppen a Roma csapatát élőben nézni. Elképesztő élmény volt látni közelről például azt, hogy Cristiano Ronaldo mennyire gyors és technikás, teljesen magával ragadott a játéka, még ha nem is vagyok CR7-fan.

Rendkívül sikeres és elismert rendezvényszervező. Ha ennyire szereti a sportot, akkor sport­események menedzselésével miért nem foglalkozik? 
Debrecenben nagyon jó, profi sportszervezők tevékenykednek, amit számos sikeres világesemény lebonyolítása bizonyít. Ez a legfőbb oka, hogy mi nem kezdtünk bele a sportesemények rendezésébe, bár segítőként, részfeladatokat ellátó partnerként sok esetben együttműködünk a szervezőkkel.

Van valami a bakancslistáján, ami a sporttal kapcsolatos? 
Nagyon jó lenne, ha a gyerekeimmel együtt is megnézhetnénk egy olyan meccset külföldön, egy nagy csapat stadionjában, ahol a Loki a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel. Hátha átélhetjük még egyszer a csodát… 

Boros Norbert