Orosz-ukrán háború

2022.02.28. 10:50

Elindul Ukrajnába a DEKOM, hogy a legártatlanabbaknak segítsen

Csaknem három tonnányi adományt gyűjtött össze a hétvégén a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) az ukrajnai kórházaknak, gyermekellátó intézményeknek. A szervezet elnöke, dr. Késmárky András lapunknak elmondta, ez nem a végleges szám, folyamatosan érkeznek a felajánlások. A pelenkák, kötszerek, gyógyászati segédeszközök, padló- és fal-fertőtlenítőszerek raklapszám állnak rendelkezésre, hála Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nagy cégeinek. A DEKOM raktárbázisából – korábbi gyűjtésekből – is tetemes mennyiségű segítséggel tudtak szolgálni. 

 

Az egyesület kivezénylésével kapcsolatos döntési jog az eddigi Külügyminisztériumtól a Miniszterelnökséghez került. A jelen tervek szerint a csapat rövidesen egy védett útvonalon viheti a segélyszállítmányt a legnagyobb szükségben lévőkhöz. Bár az orvosokat, ápolókat, biztonságtechnikai és logisztikai szakembereket is a soraiban tudó csapat készek a szakértelme szerint is helyet állni, az, hogy Ukrajnában marad-e bármelyikük a szállítmányozás során, függ a háborús felek vezetőinek február 28-i tárgyalása eredményeitől és a frontvonal aktuális állásától. 

 

HaBe

 

Borítókép: dr. Késmárky András / Napló-archív

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában