Folytatódik!

2021.11.29. 17:58

Több mint huszonegyezren kaptak oltást az OTI-ban az akció első hetében

Meghosszabbították az oltási akcióhetet, így december 5-ig továbbra is kérhető időpontfoglalás nélkül a koronavírus elleni vakcina.

20211122 Miskolc fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország Tömeges oltás riport.

Fotó: illusztráció / MW-archív

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Járóbeteg Szakellátási Központjában (OTI) az oltási akció első hetében több mint 21 ezren kapták meg a vakcinát, a legtöbben a harmadik dózist – írja az unideb.hu.

A tapasztalatok szerint jelentősen gyorsíthatja az oltási folyamatot, ha az oltakozók magukkal viszik a kitöltött és aláírt hozzájáruló nyilatkozatot, amely a harmadik oltásnál is szükséges.

A szakemberek azt kérik az oltásra érkezőktől, hogy ne felejtsék otthon személyi irataikat (személyi igazolvány, TAJ-kártya), a második és harmadik oltás esetén pedig a korábbi oltást igazoló dokumentumokat sem!

Az oltási akcióhéten időpontfoglalással és anélkül is lehet érkezni az oltópontokra akár az első, akár az elmaradt második, akár a harmadik oltásra. Az oltóhelyeken ötféle vakcina áll rendelkezésre: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm. Az oltóorvosok segítenek a legmegfelelőbb vakcina kiválasztásában.

Az eredetileg november 29-ig meghirdetett oltási akciót egy héttel meghosszabbították, így a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bethlen utcai Járóbeteg Szakellátási Központjában ezen a héten is 7 és 19 óra között várják az oltakozni szándékozókat.

Amint arról korábban beszámoltunk, az oltási akcióhét alkalmából Berettyóújfaluban, a Gróf Tisza István Kórházban is változatlanul várják az oltakozni vágyókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában