Fotókkal

2021.09.04. 11:37

Új játékelem szórakoztatja a gyerekeket az Agórában

Interaktív eszközt adományozott a Shaeffler Akadémia az élményközpontnak pénteken.

Fotó: Kiss Annamarie

Gyermekeknek szánt interaktív játékkal támogatja az élményközpont munkáját a Shaeffler Debrecen. A cég akadémiájának tanulói Kádár János szakoktató vezetésével egy terepasztalt készítettek, melyen két autó versenyez. Az asztalhoz kapcsolt szobakerékpárok segítségével termelhetik az autókat hajtó energiát a gyerekek.

– Két olyan szereplőről van ma szó, akik együttműködésének köszönhetően egy új élménnyel gazdagodhatnak az idelátogatók, még többen érdeklődhetnek a jövőben a természettudományos tárgyak iránt – méltatta az akadémia és az élményközpont közös munkáját Barcsa Lajos.

Barcsa Lajos alpolgármester | Fotó: Kiss Annamarie

Az alpolgármester hangsúlyozta, Debrecen gazdaságának jövőjét jelentősen meghatározza az, hogy mekkora lesz az érdeklődés a későbbiekben a természettudományi tárgyak iránt. – A Szakképzési Centrum adatait tekintve ezen tárgyakra 2014-ben 950-en, míg idén 2105-en adták be a jelentkezésüket. Ez 121 százalékos növekedést jelent.

Szabó Péter, a Shaeffler Debrecen ügyvezetője | Fotó: Kiss Annamarie

Gyakorló apukaként is azon a véleményen van Szabó Péter, a Shaeffler Debrecen ügyvezetője, hogy a gyerekek sokkal egyszerűbben sajátítják el a tudományos tárgyak ismereteit játékos körülmények között. – Igyekszünk olyan szakmai tudást adni, amivel akár nálunk, akár máshol el tudjanak helyezkedni és ilyen, ehhez hasonló projekteket meg tudjanak valósítani – hangsúlyozta. Hozzátette, a Shaeffler számára is fontos a fenntarthatóság és az energiahatékonyság, ami a most átadott játékkal is megjelenik.

Somogyi Béla, az Agóra ügyvezetője | Fotó: Kiss Annamarie

Somogyi Béla, az Agóra ügyvezetője elmondta, fontosnak tartják, hogy olyan jövőképet mutassanak a fiataloknak, ami arra ösztönzi őket, hogy a városban tervezzék a jövőjüket. Megjegyezte továbbá, ez az együttműködés kölcsönösen fontos mindkét fél számára, hiszen az egyik oldalon élményt adnak, míg az akadémia tovább motiválhatja a fiatalokat.

– Sokszor a gyerekek számára már nem egyértelmű, honnan is jön az elektromos áram. Itt szembesülhetnek azzal, hogy mennyi energiabefektetésre van szükség ahhoz, hogy egy ilyen egyszerű kisautó megmozduljon és néhány kört megtegyen – mutatott rá az új eszköz jelentőségére az ügyvezető.

Bekecs Sándor

Borítókép: Az átadón Szabó Péter és Barcsa Lajos közösen tették próbára az Agóra új interaktív eszközét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában