felújítás

2021.09.10. 19:33

Megszépül a Jézus Szíve templom

A 85 éves gyülekezeti hely Jost Ferenc tervei alapján épült meg kubista stílusban.

Fotó: Molnár Péter

Állványok borítják a Mikes Kelemen utcai Jézus Szíve templomot, az ott zajló munkákról Szegedi Kálmán plébánost kérdezte a Napló.

Mint megtudtuk, mintegy három hete kezdődött az épület külső felújítása, és a munka várhatóan szeptember végére, október elejére fejeződhet be. Az eddigi szín a festés után se változik, annál is inkább, mivel valószínűleg eredetileg is ilyen színűek voltak a templom falai. Egyelőre viszont nem állítják vissza azt a korábbi, hatalmas üvegkeresztet, mely révén anno esténként keresztként, távolról is jól láthatóan világított a gyülekezeti hely.

Fotó: Molnár Péter

Szegedi Kálmán szerint az esti kivilágításnak addig volt értelme, amíg nem takarta el a Kassai úti, szomszédos iskola, ma pedig a templom körüli esti forgalom kicsinysége se indokolja a kivilágítást. Mindenesetre a plébános nem zárkózik el a visszaállítástól, ám ez a lépés – mint aláhúzta – a pénztől is függ.

Második katolikus templomunk

A renoválás végeztével a tervek szerint novemberben tartanak avatási ünnepséget, amelyen Palánki Ferenc püspök is részt vesz. Az anyagiak kapcsán Szegedi Kálmán elmondta, hogy egy tavalyi pályázatukkal nyertek 15 millió forint állami támogatást, és azt egészítik ki kétmillió forinttal, amelyet a hívek 1,2 millió forintos adománya, valamint a püspökségtől kapott összeg tesz ki, így fedezik a 17 millió forintos összköltséget.

Fotó: Molnár Péter

Az egyházmegye honlapja szerint a Jézus Szíve templom Debrecen második római katolikus templomaként 1935. június 1-től 1936. június 14-ig épült, Kummergruber Emil piarista tanár szervezésével és jeles közreműködésével. A 700 lelket befogadó templomot az a Jost Ferenc tervezte, akinek a Faraktár utcai Szent István-templomot (1938) is köszönhetjük.

Vass Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában