Közlekedésfejlesztés

2021.09.25. 12:07

Komádiban élen járnak az útjavításban

Újabb beruházás valósult meg, amit 20 millió forinttal támogatott a Belügyminisztérium.

Egy 1980-as években épült utat újítottak fel a településen belügyminisztériumi támogatás és saját forrás felhasználásával. A hivatalos átadót pénteken délután tartották.

A Napló megkeresésére Tóth Ferenc, a település polgármestere elmondta, ez az útszakasz lakossági és mezőgazdasági forgalommal is terhelt.

Mint mondta, az új burkolatot kapott út a temetőbe vezet, a településen nagyon sokan használják. A polgármester kifejtette, hogy a beruházás két ütemben valósult meg. Egy csaknem 700 méteres szakaszt 2020-ban Belügyminisztériumi támogatásból, illetve egy rövidebb, mintegy 300 méteres szakaszt pedig az önkormányzat saját forrásából alakítottak ki. Később további több mint 450 méter útszakaszt korszerűsítettek szintén belügyminisztériumi forrásból. A település első embere hozzátette, az útfelújítás mellett a temető parkolóját is korszerűsítették.

Folyamatosan korszerűsítenek

Komádi polgármestere azt is elmondta, hogy a településen szinte már mindenki gépjárművel közlekedik, éppen emiatt is elengedhetetlen a folyamatos útjavítás a városban. A mellékutak hossza viszonylag magas, összességében meghaladják az 50 kilométert is, ezeknek az utaknak a mintegy háromnegyede mostanra pályázati vagy saját forrásból megújulhatott. Tóth Ferenc azt is elmondta, a jövőben is terveznek belterületi útfejlesztéseket. A település Kossuth utcája nagy forgalmú gyűjtőút, így a sportlétesítményeket, a temetőt, a szabad­időközpontot is innen lehet megközelíteni, ezért ezen a szakaszon szükség is van rá.

Vitányi István országgyűlési képviselő szerint igazán példás a település helyzete, amennyiben az utak állapota a téma, alig van utca, amit pormentessé kell tenni. Mint mondta, ez az eredmény a pályázati források mellett a helyi önkormányzat gazdálkodásának is köszönhető. – Hajdú-Bihar megyében sok településnek a legnagyobb problémája, hogy nincsenek megfelelő, járható útjai. Komádi azon kevesek egyike, amely ilyen jól áll, mellette Biharkeresztes, Szentpéterszeg említhető még – részletezte.

A legutóbbi TOP 2-es pályázatok kiírása esetén is az útjavításokhoz kérnének támogatást az önkormányzatok. Idén a Magyar Falu Program keretében több mint 300 millió forintot fordítottak útfelújításra.

BBI

Borítókép: Pénteken adták át a felújított útszakaszt. A képen (balról) Vitányi István, Tóth Ferenc és Bulcsu László, a megyei önkormányzat alelnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában