Szakmai díj

2021.09.29. 09:57

Elismerést kapott a Debreceni Egyetem lovasképzése

Az ország legnagyobb állattenyésztési kiállításán az intézmény Cselszövő Gidran I-54 (Serény) nevű gidrán kancája fajtagyőztes lett.

Forrás: unideb.hu

A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége Tenyésztési díját nyerte el a Debreceni Egyetem a XXVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. A Hódmezővásárhelyen megrendezett állattenyésztési és mezőgazda napokon az intézmény Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (AKIT) Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézet (DTTI) több lova is szakmai díjat kapott – tájékoztatott a hirek.unideb.hu.

– A 2009-ben, vagy előtte született kancák show bírálatát a DE AKIT DTTI gidrán kancája, Cselszövő I-54 (Serény) nyerte meg, továbbá harmadik díjat kapott a Gidran Cselszövő-23 (Boróka) nevű kanca. A 2014-2018 között született kancák közül a második díjat érdemelte ki a Gidran XXX-38 (Orsó) nevű ló, míg a harmadik lett a DTTI által tenyésztett Déva Gidran I-28 (Nádszál) nevű kanca. A díj kiérdemléséhez hozzájárult az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság kiállított lóállománya, a mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási kar lovasképzésében résztvevő hallgatók szakmai programja, nem utolsó sorban a bemutatóra felkészítő lovas oktató munkája – mondta Mihók Sándor professzor emeritus.

A kar lótenyésztő mérnök- és ménesgazda hallgatói a szakmai napon, a gidrán fajta gálaprogramjában karusszel-lovaglást mutattak be. – Az összetett gyakorlatsor lényege, hogy a lovasok különböző alakzatokban, zenére, együttesen mozogva, díjlovas elemeket végeznek. A programhoz hasonló felkészültségű lovasok és lovak kellenek. Idén nyolc hallgatónk vett részt ebben a gyakorlatban.

„Különösen nagy öröm számunkra, hogy több első éves diákunk is szerepet vállalt a feladatban.”

A szakmai rendezvényen emellett egy egyetemi és egy magántulajdonban lévő hidegvérű kancával bemutató programot tartott két ifjú hallgatónk, lovaglásukat a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület különdíjjal jutalmazta. Hallgatóink az elvárásoknak kiválóan megfeleltek – fejtette ki Mihók Sándor.

A háromnapos rendezvény a kar lovasképzésében résztvevők gyakorlati képzésének fontos része. – Az egyetem gidrán-tenyészete szervesen illeszkedik a hazai génmegőrzési programba, s az ország legjelentősebb állattenyésztési kiállítása jó alkalmat teremt az egyetemen zajló gidrán génvédelmi program bemutatására. Az ilyen bemutatókon is nyilvánvalóvá válik, hogy a génbanki állományok nem élő múzeumok, hanem ezeket használni lehet, történetesen az oktatásba is jól beilleszthetők – hangsúlyozta a professzor emeritus.

A Debreceni Egyetem lovasképzésében jelenleg 20 ló, illetve velük együtt a génmegőrző programban közel 30 egyed vesz részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában