fotókkal

2021.08.29. 19:55

Közelített a százhoz a résztvevő traktorok száma a 10. jubileumi traktoros találkozón

Tizedjére pöfögnek a traktorok a településen.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Augusztus utolsó szombatján 10. alkalommal találkoztak a helyi és környékbeli traktorosok a nyírségi településen. Az egyre népszerűbb, több száz helyi és más településről érkező látogatót vonzó rendezvényt a meteorológusok előrejelzése szerint fenyegette ugyan az időjárás, de a főszervező Varga János nem izgult, ugyanis megrendelte a jó időt. Így aztán az eső is csak lógatta a lábát, de csepergés helyett inkább végignézte a parádés hangulatú délutánt.

Felverték a falu csendjét

A hagyományhoz híven a Sport utcáról induló, 68 járgányból álló konvoj biztonsági felvezetéssel rajtolt el, és tett egy kört a faluban, ahol ezen a délutánon senkit nem zavart a zakatolás, tülkölés, dudaszó, helyette mindenki az utcán csoportosulva várta a parádés felvonulást. A felnőttek mellett a gyerekek számára is egyre nagyobb vonzerő a rendezvény, hisz a menet útvonalán apukák, anyukák hozták a kapu elé csemetéiket, de alig volt felvonuló járgány, aminek a vezető kabinjába ne ült volna egy-egy kisebb-nagyobb csemete is. Konyári Tímea is a vezetőfülkében kezdte évekkel ezelőtt édesapja mellett, a tizedik találkozón azonban már saját maga vezette a traktort. Az élen a főszervező Varga János „Cigu” kék Dutrája robogott, nem sokkal mögötte a Hajdúböszörményből érkezett népes, mintegy 30 fős csapat pótkocsis traktorja következett. A feldíszített veterán gépek és vadiúj monstrumok a délután derekán érkeztek ki a Csonkás Szabadidő Parkba, ahol már népes sereg várta őket, majd megkezdődött a mustra, a baráti beszélgetések, de nem maradhatott el a férfias erőfitogtatás sem, hisz volt tárcsadobó, erőhúzó és gyorsulási verseny is.

Találtunk kuriózumot is

A találkozó legapróbb traktorját, ami elfért egy kicsi tenyérben, a Vámospércsről érkezett Oláh család legkisebb tagja, Lénárd hozta magával. Igaz, ez még játéktraktor volt, csakúgy, mint az a járgány, amiben az apuka húzta gyermekeit, Lénárdot és Zselykét. A család néhány évvel ezelőtt igazi traktorral érkeztek, most inkább a gyerekeknek kedvezve kikapcsolódásra, beszélgetésre, nézelődésre vágytak. A nyíracsádi találkozó hírét Ófehértóra is elfújta a szél, s mindjárt onnan érkezett a legidősebb, Mávag típusú traktor is. Gazdája Csatlós Zsolt és családja hozta el Nyíracsádra az 1920-as évek végén készített gépet, aminek egyik különlegességét, a gumiborítású fém kereket sokan meg is csodáltak. A csaknem százesztendős matuzsálemet be is indították, és bárki fel is ülhetett rá. Mászlé Katika, aki Debrecenből érkezett, de Nyíracsádon nőtt fel, ki is próbálta, és nagyon élvezte a különleges járművet.

Az Oláh család Vámospércsről érkezett, Zselyke kezében a találkozó legapróbb traktora | Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Gasztrofesztivál a traktorok mellett

Míg a férfiak egy része, a gyerekek és a kíváncsi vendégek a megmérettetéseket nézték, addig tucatnyi bográcsban, üstben és tárcsán kézsültek a résztvevőket váró finomságok. A kezdetekben csak hagyományos ételekkel, slambuccal, pörkölttel találkozhattak a traktorosok, de az utóbbi években szinte mindig találni valami igazi ínyencet a bográcsokban, így szép lassan igazi gasztrofesztivál is kialakult a traktoros találkozó mellett. Az étkeket zsűrizték ugyan, de Demeterné Pénzes Erika szerint, aki minden évben főz valami különlegeset, egyáltalán nem az a fontos, hogy érnek-e el helyezést, hanem az, hogy szabadban, jó hangulatban, barátok közt eltölthetik a szombat délután, amivel feltölthetik a lelküket is. Erika csülökpörköltet készített, amit borlekvárral tálalt édesburgonya ágyon. Nem csoda, hogy második helyezést ért el főztjével. A pálmát az idén először főszakácskodó Nánási Patrícia igazi nemzetközi menüje vitte. Erdélyi csorbalevest készített, amit a hurut helyett citrommal savanyított. Mindez egy kis mediterrán pikantériát adott az egyébként is finom ételhez. Desszertként török lepényt kínált hozzá, aminek az alapja a teljesen magyaros krumplis lángoshoz hasonlít, de mivel a törökök ezt édesen fogyasztják, Patrícia édesanyja által készített házi szilvalekvárral kente meg, majd tekerte fel a lángosokat.

Nánási Patrícia (elől) ekkor még csak remélte, hogy a népes családi és baráti körnek készített nemzetközi ételkülönlegesség fődíjas lesz | Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Szólt a muzsika is

A jubileumi találkozó tiszteletére, no meg a szórakozni vágyók kedvére Boby szolgáltatta a jó hangulatot. A rendezvényen részt Tasó László országgyűlési képviselő és dr. Nagy János polgármester is, akik nemcsak megcsodálták a különleges járműveket, de köszöntőjükben méltatták is a rendezvény színvonalát és közösségformáló értékét. A nap sztárvendéggel is meglepte a résztvevőket. Az esti órákban Bunyós Pityu nótáira mulathattak a traktoros találkozó résztvevői, de ekkor már bizony egy gombostűt sem igen lehetett volna leejteni a színpad előtt. A legkitartóbbakat egyáltalán nem zavarta, hogy a buli végére az eső is megunta a láblógatást, s lejjebb ereszkedett, hogy közelebbről is részese lehessen a fergeteges hangulatú zárásnak Nyíracsádon.

Kedves Zilahi Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában