tömeges felmondás

2021.08.06. 11:57

A tanügyi hivatal sajnálja a hajdúszoboszlói pedagógusok távozását

A konkrét ügyről nem nyilatkoznak, de megmondták, kit lehet keresni ezzel kapcsolatban.

Fotó: Napló-archív

A Tiszántúli Református Egyházkerület (TTRE) Tanügyi Hivatala rendkívül sajnálatosnak tartja a pedagógusok távozását, ugyanakkor a Cívishírnek küldött levelében leszögezi:

az iskola működéséről, az intézmény fenntartója, a Hajdúszoboszlói Református Egyházközség vezetése és az igazgató tud konkrét tájékoztatást adni.

A Cívishír szerkesztősége azt követően kereste meg a TTRE sajtóosztályát, miután kiderült, hogy a hajdúszoboszlói Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában a 37 fős tantestületből 18 pedagógus felmondott. Távozásuk okaként valamennyien az igazgató, Kelemen Gabriella személyét nevezték meg. Az intézményben kialakult belső ellentétekről viszont személyiségi jogokra és titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem árultak el részleteket. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy döntésüknek nincs köze ahhoz, hogy az iskola egy évvel ezelőtt a református egyház fenntartásába került, az intézmény megváltozott hitvallásával soha nem volt problémájuk.

Konkrét tájékoztatás reményében egyébként még a tanügyi hivatal válaszlevele előtt megkereste a portál Kelemen Gabriella igazgatót is, aki a távozók számát firtató kérdésekre nem válaszolt, csupán annyit mondott, hogy az iskolát többen közös megegyezéssel hagyták el, de valamennyi pedagógus helyére már fel is vettek új kollégákat. A kialakult helyzetet természetes folyamatnak nevezte, mint fogalmazott: azoknak a pedagógusoknak az esetében, akik nem tudtak azonosulni az egyházi identitással, támogatták, hogy az egyéni életkarrierjüket máshol folytassák.

A tanügyi hivatal e-mail-ben küldött válaszában emlékeztet arra, hogy az iskola 2020. szeptember elsejével került állami fenntartásból a helyi református egyházközséghez. „Hajdúszoboszló történelmi, egyházi, kulturális szerepe révén ma is meghatározó jelentőségű. A református egyházközség a Magyarországi Református Egyház kiemelt gyülekezete. A városban több évszázados múltra tekint vissza a református oktatás. Az államosítás itt is megszüntette a református köznevelést, és több mint 70 év után indulhatott újra a református iskola.” – írták.

Hozzátették: az intézmény első tanéve a koronavírus-járvány miatt rendkívüli intézkedések és körülmények között zajlott. A személyes találkozások, a közösségi programok korlátozottsága megnehezítette a református iskola formálását, a nevelőtestület, az új intézményvezetés és az egyházközség együttműködését, közös munkáját, és különösen hátrányosan érintette a közösségformálást.

A levélben arra viszont nem tértek ki, hogy a felsoroltak hozzájárulhattak-e ahhoz, hogy a tanári kar fele és az igazgató között nem volt felhőtlen a viszony.

„Az intézmény fenntartója a Hajdúszoboszlói Református Egyházközség, a fenntartó feladatokat a Presbitérium és az igazgatótanács látja el. A fenntartó joga és kötelessége az iskola munkájának figyelemmel kísérése és értékelése” – olvasható a tanügyi hivatal levelében.

A furcsa, tömeges felmondással, távozással kapcsolatban a Cívishír megkereste a fenntartó Hajdúszoboszlói Református Egyházközséget is, ugyanis szerették volna megtudni, hogy vajon mi vezethetett odáig, hogy a tantestület fele a távozás mellett döntött. Kíváncsiak lettek volna arra is, hogy az egyházközség vezetése tudott-e a belső ellentétekről, és ha igen, akkor tett-e valamit annak érdekében, hogy a helyzet ne mérgesedjen el ennyire.

A egyházközség honlapján megadott telefonszámon augusztus 5-én senkit sem értek el, és egyelőre nem válaszolt megkeresésre Czető Norbert lelkipásztor, intézményvezető sem.

Takács Tibor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában