carolina reaper a fóliában

2021.07.11. 17:18

A világ legerősebb csilijét is termesztik Tiszagyulaházán

A faluban olyan csilit termelnek, amelyből egy csepp is megízesíti egy család leves­adagját.

A virágok és a csilik is fóliasátorban érlelődnek, hogy később sokak örömére szolgáljanak | Fotó: Napló-archív

Fotó: KOVACS PETER

Egészen egyedülálló módon csili- és virágtermesztéséről is híres a Tisza-menti Tiszagyulaháza. Mikó Zoltán, a falu polgármestere lapunknak elmondta, virágok termesztésével 2014-ben kezdett el foglalkozni a település, azóta pedig folyamatosan, évről évre építették fel a kertészetüket a közmunkaprogram részeként, belügyminisztériumi támogatásokkal.

A települést is díszítik

Mikó Zoltán | Fotó: Napló-archív

– Jelen időben csaknem százezer egynyári virágot nevelünk körülbelül 30-40 település számára. A közmunkaprogram indulásakor kiépítettük a barterkapcsolatainkat, ami azt jelenti, hogy a leszámlázott virág ellenértékeként ugyanolyan értékű, szintén közmunkaprogramban termelt tárgyakat kapunk. Ezek fajtái rendkívül szerteágazók, szert tettünk már a „csere” folyamán buszmegállóra, kültéri bútorokra, zöldségfélékre és virágtartókra is – fogalmazott, hangsúlyozva: ezek az üzletelések mindkét fél számára hasznosak, hiszen mindkét helyen munkát biztosít az embereknek, ugyanakkor szépíti is a településeket.

A megtermelt virágokból a falu lakossága is részt kaphat a virágvásárok alkalmával, melyek akkora népszerűségnek örvendenek, hogy teljesen megtelik tőlük a falu, ugyanis a helyiek mellett a környékbeli települések lakói is érdeklődnek az esemény iránt. – Minden évben az anyák napja előtti héten tartunk virágárusítást a Gólya térként ismeretes főterünkön, amely szintén magán viseli a megyeszerte közmunkaprogramban dolgozó emberek keze munkáját. Az itt található virágok természetesen tiszagyulaháziak, a kis filagóriák görbeházi, a faragott faszobrok kabai és kisgyőri, a padok esztári, a virágtartók tetétleni, a rózsák pedig gyulaházi készítésűek – részletezte a polgármester.

Csiliszószaikat sokan csodálják

A falu első embere elmondta, tulajdonképpen a kertészet hozta magával a másik helyi különlegesség, a csili termesztését.

A virágok és a csilik is fóliasátorban érlelődnek, hogy később sokak örömére szolgáljanak | Fotó: Napló-archív

– A közmunkaprogramban, fóliasátorban termesztjük többek között a világ legerősebb csilijeként ismeretes carolina reapert és a trinidad morugát – tudatta. A magról nevelt paprikákat a nyár végi, ősz eleji szüret után szószként hasznosítják tovább, amelyek között igazi különlegességekre is bukkanhatunk. – A legerősebb csiliszószunkból egy csepp is elég egy fél liter levesbe, hogy megfelelő pikantériát kölcsönözzön az ételnek. Ezenfelül van többek között feketeszeder-, paradicsom-, fokhagyma-, vöröshagyma- és gyömbéralapú készítményünk is, amelyek páratlan ízvilágukon túl a terített asztalt is tökéletesen ékesítik, egyedi tárolóüvegüknek köszönhetően – fűzte hozzá. Mint megtudtuk,

a különleges szószokat főként város- és falunapokon, közeli kiállításokon és a település rendezvényein értékesítik, amire a koronavírus-járvány alatt nem nagyon volt lehetőség. Emiatt már egy ideje nem is készítettek a különleges mártásokból, ám ezen változtatni szeretnének.

– Most azon dolgozunk, hogy online formában is lehessen rendelni a termékeinkből, és persze bízunk a közelgő rendezvényeink sikerében is – osztotta meg Mikó Zoltán, hozzátéve: jelenleg a július 31-re tervezett XIV. Gólyafesztiválra készülnek teljes gőzzel, amelyet egy közfoglalkoztatási kiállítással kötnek majd egybe.

Debreczeni-Kondás Eszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában