Kutatásokat lehet végezni

2021.05.31. 12:16

Már jelentkezhetnek a középiskolások a Debreceni Egyetem táborába

A természettudományi és technológia kar augusztus végére szervezi meg az egy hetes rendezvényt.

Forrás: unideb.hu

Már lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Nyári Táborába, ahol színes kutatási témákkal és izgalmas előadásokkal várják a TTK oktatói és kutatói a természettudományok iránt érdeklődő középiskolásokat az augusztus végi egyhetes rendezvényen – írja a hirek.unideb.hu.

A Berettyó halközösségét vizsgálhatják, élesztőhibridek genetikáját elemezhetik, zseb-müon Teleszkópot készíthetnek, légifénykép-alapú domborzatmodellezést végezhetnek drónnal készült felvételek alapján, megismerhetik a teremőr problémát, és bepillanthatnak a kémikusok nanovilágába azok a középiskolások, akik részt vesznek a Természettudományi és Technológiai Kar idei Nyári Táborában. Az augusztus 23-tól augusztus 28-ig tartó természettudományos táborba mintegy száz diákot várnak a szervezők.

A kar vezetője, Kun Ferenc professzor arról beszélt, hogy a tábor az egyik első lépés a középiskolásoknak, hogy az egyetem hallgatóivá váljanak.

Fotó: unideb.hu

– A TTK Nyári Táborban a középiskolások megismerhetik a kar teljes képzési és tudományos portfólióját, illetve az általuk választott tudományterület sajátosságait közelebbről is megtapasztalhatják az oktatókkal közösen végzett kutatás során. Ez egy kiváló lehetőség azoknak, akik érdeklődnek a természettudományos pálya iránt, hiszen a kar korszerű laboratóriumai és műszerparkja révén megszerezhetik azt a gyakorlati tudást, amely az emelt szintű érettségihez szükséges. Az érdeklődő diákok szakköreink és tehetséggondozó programunk segítségével a tábor után is folytathatják a kutatási tevékenységüket, így elmélyítve a sikeres felvételihez szükséges természettudományi ismereteket – fejtette ki Kun Ferenc dékán.

A kari vezető hozzátette: a tábor azoknak a középiskolásoknak is nagy segítséget jelent, akik még nem döntötték el, hogy melyik természettudományos, vagy mérnöki területet válasszák.

A hét során a TTK mind a hat intézete (Biológiai és Ökológiai Intézet, Biotechnológiai Intézet, Fizikai Intézet, Földtudományi Intézet, Kémiai Intézet, Matematikai Intézet) betekintést nyújt az oktatásba, illetve a tudományterülethez kapcsolódó kutatási tevékenységbe, és az adott diplomával elérhető karrierlehetőségekről is tájékoztatják a diákokat.

A táborba július 31-ig lehet jelentkezni a regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint egy maximum egyoldalas motivációs levél és szaktanári ajánlás beküldésével. A regisztráció során az érdeklődési kört (biológia, fizika, földrajz, kémia vagy matematika) is be kell jelölni. A motivációs levelek elbírálása után választják ki azokat, akik részt vesznek a nyári táborban. További részletek és jelentkezés a TTK Nyári Tábor weboldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában