Zöldebb és élhetőbb városról beszélgettünk a debreceni főépítésszel

Idén januártól új településrendezési eszközök érvényesek Debrecenben; életbe lépett a következő éveket meghatározó településfejlesztési koncepció, településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat. Gábor Istvánt, a város főépítészét arra kértük, mutassa be az új rendeletek főbb jellemzőit.

Miért kellett lecserélni a régi szabályozást?

Jogszabály írja elő, hogy a városrendezési terveket milyen időközönként kell módosítani, illetve újakat készíteni. 2001-ben a szerkezeti terv és 2003-ban a szabályozási terv úgy lépett életbe Debrecenben, hogy még nem volt országos területrendezési terv. Mostanra van, így ahhoz és a megyei szintű tervekhez is igazodik az új helyi építési szabályzatunk. Ezen túl is megérett a helyzet egy új szabályozási gondolkodásra. A klímaváltozás miatt teljesen új igények jelentek meg, amiknek eddig is próbáltunk megfelelni, a helyi szabályozásba környezetérzékeny elemeket beemelni. Ilyen például a beépítések intenzitásának, a zöldfelületek nagyságának konkrétabb meghatározása – mindez az új rendelkezésekben hangsúlyosabban jelenik meg. Más a szemlélete az új szabályozásnak abban is, hogy az év közepétől hatályba lépő országos előírásokhoz igazodva, rögzíti az egyes lakóépületek energiahatékonysági előírásait. Ez már önmagában nagyon eltérő építéskultúrát igényel, mint 2003-ban.

Van olyan terület, ami az új szabályozásban hangsúlyosabb szerepet kap?

„2014-től egy teljesen más gazdaságszerkezetnek megfelelő, azt kiszolgáló szabályozást kezdeményezett a város, aminek folyamatos módosításával alakultak ki az ipari parkjai. Ezt az irányt az új szabályozás tovább erősíti.”

Az ipari parkok fontosságát az adja, hogy behozzák azt a gazdasági értéket, amely a város eltartó képességét erősíti. Debrecen a rendszerváltás előtt és után nagyon komoly gazdasági kieséssel és eltartóképességi deficittel rendelkezett. Ahhoz, hogy ez a város és térsége ne csak 200 ezres, de 250-300 ezres létszámú munkaerőt itt tudjon tartani, jelentős gazdasági és munkahelykínálatot kell produkálnia, ami eltartja azokat a közszolgáltatásokat is, amelyeket az önkormányzatok a vállukon hordanak. Ezeket a gazdasági erőket be kellett vezetni ebbe a térségbe, és ebben Debrecen nagyon komoly szerepet vállalt.

Ha gazdasági térségként gondolunk Debrecenre, abban az agglomerációnak is nagy szerepe van?

Igen. Az agglomeráció lakosságszáma jóval magasabb a tizenöt évvel ezelőttinél, mert Debrecenből van az elvándorlás a nagyvároshoz közeli „alvóvárosokba”, és ezen települések ingatlanpiaci árai még ma sem vethetőek össze a debreceniekkel. Ugyanakkor az agglomeráció önkormányzatai ma már küzdenek a lakóterületek ellátásával; szembesültek azzal, hogy megnövekedett számú lakosságnak kell a közszolgáltatásokat biztosítani. Nagyon fontos, hogy elindult az a gondolkodás, mely szerint a közszolgáltatások szervezését egy település önállóan nem fogja tudni megoldani, csak más településekkel összefogva. Ha úgy nézzük, nem Debrecen lakossága nő, hanem az agglomerációé, egy globális versenypiaci helyzetben pedig nem Debrecenek kell versenyeznie, hanem a településegyüttesnek. Debrecen ennek a versenynek aktív, érdemi kínálattal rendelkező gazdasági szereplőjévé vált az elmúlt években, s az új befektetőket az az infrastrukturális kínálat is vonzza, amit a munkaerőpiac, az iparterületek ellátottsága kínál. Mindehhez azonban tényleg kellenek a jó infrastruktúrájú környékbeli települések. Az urbanizáció szerves folyamat, első körben elvándorlás, aztán visszavándorlás jellemzi. Az utóbbi már elindult Debrecen irányába is. A környékbeli településekre költözöttek közül sokan változatlanul Debrecenbe járnak dolgozni, gyerekeiket ide hordják iskolába, és előbb-utóbb elgondolkodnak azon, hogy visszaköltöznek. Ez persze a városépítészettől független. Nekünk az a dolgunk, hogy az infrastrukturális kínálatot érdemben biztosítsuk, hogy jól ki tudjuk szolgálni a gazdasági szereplőket és a lakosságot is.

Ön korábban pazarlónak mondta Debrecen területhasználatát. Ez ellen hogyan próbál tenni az új szabályozás?

A pazarló területhasználat civilizációs örökség. Nem egyszerűen az egyes emberekről van szó, hogy túl nagy telkeken, házakban laknak, hanem ez inkább általános kulturális jelenség. Ezzel az a probléma, hogy alacsony laksűrűség esetében csak nagyon drágán lehet közszolgáltatást telepíteni és fenntartani. Vagyis nagyon kevés emberért kell infrastruktúrát és intézményeket működtetni.

„Azt szeretnénk, hogy nagyobb intenzitású lakóterületek is megjelenjenek Debrecen azon részein, ahol eddig csak alacsony laksűrűséggel éltek az emberek.”

Ráadásul ezek a családi házas területek az ingatlanpiacon kevésbé mobilizálhatók, hiszen elavult, drága épületekről van szó, és a kereslet irányukban sokkal kisebb. Debrecenben jellemzően ilyen a keleti városrész. Az új építésű kertvárosi részeken most még magas az ingatlanok ára, de majd egy idő után nagy tömegben jelennek meg a piacon. A családi házas piac rugalmatlansága nem debreceni és nem magyar, hanem szintén általános civilizációs jelenség. A városépítészet annyit tehet, hogy megpróbál „sűrűsödéseket” létrehozni, vagyis e területeken intenzív lakóterületi szabályozást alkalmazni, beépítéseket ösztönözni – ezekhez már több közszolgáltatást, közösségi közlekedést, kereskedelmet lehet telepíteni. Az új szabályozásban vannak ilyen elemek, de megvalósításukhoz az érintett városrészben élők aktív részvétele kikerülhetetlen. A város részéről mi segítjük a folyamatot: már hagyományaink vannak abban, hogy tárgyalunk a tulajdonosokkal, megpróbáljuk őket egy jó, működőképes szabályozással ösztönözni, és akkor ezek az ingatlanok meg tudnak jelenni a piacon. Ha meg tudnak egyezni egy rossz telekszerkezet tulajdonosai, hogy átalakítsák azt olyanra, ami alkalmas lakóterületi utcahálózat létrehozására, és újra tudják osztani ezekben a tömbökben a telkeket, ehhez mi megadjuk a szabályozás szabadságát. Megpróbáljuk segíteni a közmegegyezést, és ennek eredményeként fel tudjuk gyorsítani azt a folyamatot, hogy minél hamarabb építési telkek alakuljanak ki, megjelenjenek az ingatlanpiacon, a közműszolgáltatók pedig gyorsan el tudják végezni a szükséges fejlesztéseket. Vannak egykori mezőgazdasági, zártkerti területek rossz telekszerkezettel, amely telkeket már nem művelnek. Jellemzően a rendszerváltás után a város belsőbb területeiről kivándorlás indult ide alacsony életminőségű és lakókultúrájú, nagyon rossz infrastrukturális működésű területet eredményezve. Ezeket szeretnénk rehabilitálni, bár ez egy hosszú folyamat. Egy helyen már nagyon előrehaladott állapotban vagyunk, sikerült egy tulajdonosi közösségnek önmagával is és az önkormányzattal is tárgyalni a terület átalakításáról, és ez a példa nagyon biztató.

Milyennek szeretné látni Debrecent 10-15 év múlva?

A városnak van egy kettőssége: egyrészt globális térben szeretne jelen lenni a szolgáltatásaival, az életminőségével, a gazdaságával és környezetével; másrészt olyan Debrecenre van szüksége a világnak, amely sajátos, egyedi vonásait, „debreceniségét” is jól azonosíthatóan megőrzi. Utóbbinak jó hagyománya van, amit ápolnunk, gondoznunk kell, hogy a jövőben is jó szívvel tekinthessünk rá. Ez a kettő persze megfér együtt: amiért szeretik a világban Európát, az pontosan az, hogy jelen van a múlt és a jövő, és addig marad Európa az, ami, amíg értékeit társadalmával, épített környezetével tudja szolgálni és működtetni.

„Mi is ezt szeretnénk tenni, de a hagyományos Debrecent egyes vonatkozásokban újra kell építenünk, hiszen ma nem ugyanaz a társadalom lakja, mint amely például a huszadik század közepén kilépett a város utcáira.”

Építészetileg nem csak attól a jellemzően a történeti belvárosban található épület­állománytól cívis ez a város, amit történetileg így nevezünk. Cívis jellegzetessége az is, hogy felismerhetőek a protestáns jegyei, amik miatt például az ide érkező amerikaiaknak nagyon tetszik a város. A jövő városában – és ez nem utópia, hanem városkutatásokban, nemzetközi trendekben jelenik meg – nemcsak díszparkok vannak, hanem a zöldterületeken a kerthagyományok is visszaköszönnek közösségi kertek formájában. Ma még halódik az a zártkerti kultúra Debrecenben, ami ezelőtt harminc évvel virágzott. Lakható kertségekké kell ezeket a területeket újragondolni. Nem önmagáért való telkek szükségesek (egy udvar, ahova csak nagy ritkán ülök ki), hanem ténylegesen használt, akár konyhakertté alakított területek. Mindezzel nagyon hamar szembesíteni fogja a társadalmat mind a klimatikus, mind pedig az élettérszerű környezethasználati igény, amit a Covid-járvány csak felerősített. Már most sokan lecserélték a füvet kis konyhakertre. Úgy vélem, a gazdaság egyre inkább el fogja tudni tartani a társadalmat, annak pedig tevékenységre lesz szüksége, aminek életteret kell biztosítani a jövőben. Ilyen szempontból egy több évszázados kertvárosi hagyomány regenerálódni fog, nem státuszszimbólumként, hanem élhetőségi térként fog megjelenni.

SzT

A város határai

Debrecen közigazgatási területe – amire az építési szabályzat is vonatkozik – kelet felé a Vámospércsi úton haladva, túl az Erdőspusztákon, az első zártkert, a Báthori kert sarkáig tart; nyugat felé a 33-as úton az egykori alkotóházig. Észak felé a 35-ös úton Józsa után nem sokkal van a határ, délen pedig a 47-es főúton Mikepércs alatt, a Gugyori tanyánál lévő kanyarnál.