szakértői szemmel

2021.03.06. 13:52

Vigyázzunk, mire használjuk a fedélzeti kamerát!

A felvételei bizonyítékként szolgálhatnak, visszaélni azonban nem szabad velük.

Fotó: Shutterstock

Egyre népszerűbbek a gépjárművekben használható fedélzeti kamerák, hiszen az azok által rögzített felvételek kétes szituációkban döntő jelentőséggel bírhatnak. Dr. Kovács Kornélia ügyvéd, közlekedési szakjogász a Naplónak úgy nyilatkozott: amennyiben baleset történik, az érintett járművek fedélzeti kameráját a rendőrségi intézkedések alkalmával le kell foglalni, és meg kell vizsgálni, mi látható a felvételen. Az, hogy az elkövető vagy a vétlen fél kamerájáról van szó, közömbös.

Nagy erővel bír

Mint megtudhattuk, szabálysértési és büntetőeljárásban is bizonyítékként lehet felhasználni a kamerafelvételen látottakat. A szakember kiemelte: csakúgy, mint a gépjárművek fedélzeti felvételeit, az utcákon, közterületeken, üzletek előtt elhelyezett kamerák által készített képsorokat is le kell foglalni, azokat is elemezni kell, hiszen objektív bizonyítékot hordozhatnak, ezáltal nagyobb bizonyítóerővel bírhatnak, mint egy tanúvallomás. – A rendőrség gyakran informatikus szakértő segítségét kéri ilyen helyzetekben, ugyanis a felvételekből sok esetben olyan műszaki adatok is nyerhetők, amelyeknek tisztázása szükséges egy baleset megnyugtató elemzéséhez és az igazság kiderítéséhez – fogalmazott dr. Kovács Kornélia. Kiemelte továbbá, a fedélzeti kamera képkockáival visszaélni, a másik felet azokkal megzsarolni tilos, hiszen a kényszerítő, fenyegető magatartást a törvény szabadságvesztéssel bünteti.

Csak óvatosan!

Számtalanszor előfordul, hogy a gépjármű tulajdonosa az interneten teszi közzé a fedélzeti kamera felvételeit, ez esetben azonban – ha a rögzített felek nem járulnak hozzá – a szereplők arcát, valamint a járművek rendszámát el kell takarni.

„Személyiségi jog védi az emberek arcmását, testük felismerhetőségét, ezért engedély nélkül senkit sem lehet lefényképezni vagy levideózni, kivéve tömegrendezvényeken vagy nagy létszámot vonzó eseményeken”

– részletezte a szakértő. Arra is kitért: ha valaki balesetet vagy bűncselekményt lát vagy rögzít kamerájával, jelezheti azt az illetékes szerveknek. – Bárki tehet feljelentést vagy bejelentést a közlekedési cselekmények vonatkozásában, ha azt úgy ítéli meg, hogy szükséges a személy- és vagyonbiztonság megóvása érdekében, de ez nem kötelezettsége. Hasznos lehet például egy olyan baleset ügyében, amikor annak okozója vagy a balesetben egyébként érintett jármű a helyszínen nem áll meg, elhajt. Az ilyen autóvezető felkutatásában, ha van rá lehetőség, mindenki vegyen részt akár rendőrségi felhívás nélkül is, önállóan cselekedve – tette hozzá.

Berecz Dorina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában