Bonctermi bemutatóval

2021.03.11. 15:52

Egyhetes utazás az agy körül

Idén is csatlakozik a Debreceni Egyetem az Agykutatás Hete című országos programsorozathoz.

Az érdeklődők az agykutatók munkájával, eredményeivel ismerkedhetnek meg, a korábbi évekkel ellentétben ezúttal a virtuális térben – adta hírül honlapján a Debreceni Egyetem.

Az emberi agy felépítése, működése sok szempontból a mai napig rejtély. A március 16. és 21. között sorra kerülő idei Agykutatás Hete alkalmával debreceni, budapesti, szegedi és pécsi agykutatók érdekes, ingyenes előadásokon igyekeznek megosztani ezzel kapcsolatos ismereteiket, felfedezéseiket. A szervezők elsősorban középiskolások érdeklődésére számítanak.

A Debreceni Egyetem (DE) részéről az Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete vállalta magára a szervezői feladatokat. Az itteni programoknak az Agyald agyon magad! címet adták. A debreceni előadói gárdában helyet kaptak az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet munkatársai mellett az Élettani Intézet, a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, a Klinikai Központ Orvosi Képalkotó Klinika, valamint az Idegsebészeti Klinika szakértői is.

A március 16-án, délután kettőkor kezdődő előadásokon szó lesz egyebek mellett arról, hogy miért szédülünk, hogyan „lát” az agyunk, és miként tudja meg, hogy hozzáértünk a forró vasalóhoz. Arra is fény derül, mire jók a mai modern képalkotó eljárások és milyen jelentősebb idegsebészeti felfedezések történtek az utóbbi időben. A bátrabbak 17-én virtuális bonctermi bemutatón vehetnek részt, ahol az emberi agy felépítéséről is szó esik.

Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja elmondta: Magyarországon az idegtudományi kutatások sok évtizedes, nagyon sikeres múltra tekintenek vissza. A debreceni neurobiológia iskola mindig is meghatározó eleme volt a magyar kutató közösségnek, nemzetközileg kiemelkedő eredményeivel méltán szerzett széleskörű ismertséget és elismerést.

Mátyus László, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja | Fotó: Napló-archív

– Bár a kutatási eredményeket elsősorban nemzetközi szaklapokban publikáljuk, nem szabad elhanyagolnunk azt a lehetőséget sem, hogy a szélesebb közvélemény számára is lehetőséget biztosítsunk ezek megismerésére közérthető programok segítségével – jelentette ki Mátyus László.

Azok, akik követni szeretnék az Agykutatás Hete rendezvénysorozat Debreceni Egyetemhez köthető előadásait, ezen a linken kaphatnak bővebb információt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában