a gyilkos szén-monoxid

2021.03.21. 07:30

A fűtési szezon után is fennállhat a veszély

Szellőztetés és korszerű riasztóberendezések: a szakember szerint ezekre is figyelnünk kell.

20201111 Szeged Szén-monoxid jelző gázkazánnal felszerelt fürdőszobában. Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A fűtésszezon végéhez közeledve sem lélegezhetnek fel azok, akik nyílt égésterű vízmelegítőt használnak, mivel otthonukban a szén-monoxid-veszély egész évben jelen van. Legutóbb március 15-én Hajdúszoboszlóra, a Radó utca egyik családi házához riasztották a város hivatásos tűzoltóit szén-monoxid-szivárgás gyanúja miatt. A ház fürdőszobájában egy nyílt égésterű vízmelegítő működött, a tűzoltók méréseket végeztek, amelyek kimutatták a mérgező gáz jelenlétét a levegőben. Az ingatlanban nem volt szén-monoxid-érzékelő, a fürdőszobában egy ember rosszul lett, rajta már nem lehetett segíteni, életét vesztette. Ezt a Naplónak a megyei katasztrófavédelem szóvivője, Papp-Kunkli Nóra mondta el, amikor arról kérdeztük: mire kell tavasztól is odafigyelnie a lakosságnak. A szakember először arra emlékeztetett, hogy a fűtési szezon tavaly októberi kezdete óta több mint harminc alkalommal kaptak olyan riasztást a tűzoltók, ahol a mérések kimutatták a szén-monoxid jelenlétét a levegőben. Összesen huszonnégy embert szállított a mentőszolgálat szén-monoxid-mérgezés gyanújával kórházba.

Ellenőrizzük a berendezéseket!

A szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a szén-monoxid nem csak a fűtési szezonban veszélyes, a nyílt égésterű vízmelegítőket ugyanis egész évben használják a lakók. – A mérgező gáz akkor fejlődik ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a helyiség levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás. A fürdőszobákban ez hamar megtörténhet, hiszen azok általában kis helyiségek – tudatta Papp-Kunkli Nóra. A katasztrófavédelem munkatársa kitért arra is, hogy fontos figyelembe venni az otthonokban használt többi épületgépészeti berendezést a kazán üzemelése mellett, mivel ezek mind a lakás levegőjét használják, mint például a páraelszívó, a szagelszívó vagy a szárítógép.

Az álbiztonság nem biztonság

A szakember sokadjára, de a tragikus esetek számát tekintve jogosan ismételte meg, hogy a mérgezések elkerülése érdekében gondoskodni kell a lakás rendszeres szellőztetéséről, emellett a szén-monoxid-érzékelő használatával megelőzhető a tragédia. Ennek kapcsán Papp-Kunkli Nóra végül kiemelte: az érzékelőket csak megbízható forrásból, műszaki cikkeket forgalmazó üzletben szabad vásárolni, a nem megfelelő készülék ugyanis hamis biztonságérzetet adhat: nem ad le jelzéseket, ha mégis szén-monoxid kerül az otthonunk levegőjébe.

SZD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában