Újra zenélne a földesi prímás: a lelket simogatja hegedűje hangja

A szép magyar nóták egymás szeretetére, tiszteletére, szüleink megbecsülésére tanítanak bennünket. Szólnak a szerelemről, érzésekről és bánatról is. – A nótáknak az érzelemgazdag tartalmuk miatt léleksimogató szerepük van – vallja a Földesen élő hetvenegy éves hegedűs prímás, Pércsi Dániel. A zenélés mellett negyvenéves koráig felszolgálóként, majd nyugdíjazásáig útépítéseken könnyűgépkezelő fizikai munkásként dolgozott. Hatévesen tanult meg hegedülni, majd később több hangszeren is megtanult játszani. Számtalan nótát ismer, ma is gyakran szórakoztatja szép hegedűjátékával az embereket.

– Egy hétgyermekes nagycsalád ötödik gyermekeként jöttem a világra. Szüleim elmondása szerint olyan négyéves lehettem, amikor felfigyeltem a rádióból felhangzó cigányzenére. Abban az időben a falunkban is csak a vezetékes néprádió, szatyorrádiónak nevezett fali dobozából két adó műsorát lehetett hallgatni. A Petőfin délben mindig cigányzene szólt. A testvéreim szerint én kimentem két tengeri csutkáért, és amíg szólt a zene, addig a két csutkát dörzsöltem a zene ütemére, aztán ez minden délben ismétlődött – mesélt karriere kezdetéről a zenész.

„Édesapám felfigyelt erre és mondta édesanyámnak, hogy ezt a fiút el kell vinni Kemecsei Laci bácsihoz taníttatni, hátha lesz belőle valamilyen zenész.”

– Így is történt 1955 tavaszán elvitt Laci bácsihoz, aki egy igen nagy tudású hegedűs prímás volt. Négy évig jártam hozzá. Apámék havonta nyolcvan forintot fizettek a képzésemért. Sajnos Laci bácsi meghalt, ezért Jenei Miklós bácsinál folytattam a tanulást közel hét évig. A zenetanulást Berettyóújfaluban Békési János zenetanárnál fejeztem be. Az OSZK-nál levizsgáztam és működési engedélyt kaptam. Hogy el ne felejtsem, közben megtanultam tárogatózni és szaxofonon is engedélyes lettem – tette hozzá.

Amszterdamban is muzsikált

– Tízéves koromtól már névnapokon disznótorokban zenéltem. Tizennégy éves voltam, amikor először lakodalomban mint prímás muzsikáltam. Aztán jöttek a bálok, a különböző szervezetek vacsorái és a tánc­iskolai zenélések. Zenésztársaim Kiss István, Gonda József és Karmazsin István voltak. Az 1960-as években Földesen rajtunk kívül még volt két vonós zenekar és egy rezesbanda is, Jenei Miklós, Nagy András és Kiss István vezetésével – mondta lapunknak Pércsi Dániel.

– Nagyon szeretek zenélni, sokfelé járhattam az országban. Nagyon sokan megismertek, megszerettek. A Kárpát-medencei vőfélytalálkozó résztvevői is bizonyítják, valóban, a szívem tele van nótával. Zenész barátaimmal, a Rokkó Band zenekarral a mai napig zenélek különböző meghívásoknak eleget téve.

„A zenészsorsom egyszer még Amszterdamba is elvezérelt. Egy ötven­éves születésnapon, amely utcabállal végződött, muzsikálhattam Görcsi Gyula harmonikás barátommal. Életre szóló eseménye volt ez életemnek, hiszen e nagy város alpolgármestere is ott volt díszvendégként, és zenélhettünk neki is.”

– Az eltelt hatvanhat éves muzsikás múltam során több neves zenész, prímás barátjává válhattam. Így a világ egyik legjobb cimbalmosa Ökrös Oszkár is barátságába fogadott. De Földesen is szereztem jó barátokat – folytatta életútjának bemutatását.

– Az ország egyik legjobb dzsesszzenésze, a Liszt-díjas, érdemes és kiváló művész Dresch Mihály fiatal korában gyakran járt ide nagyszüleihez, valamint Máté Sándor családjához. Imádta a falusi légkört, a hagyományos lakodalmi formát. Sokszor meghallgatta muzsikánkat. Misi többször meglátogatott bennünket, átjött a szomszédjukban lakó zenésztársamhoz, Kiss Pistához, ahol zenekarommal gyakoroltunk. Ő is próbálkozott. Nagyon érdekelte már akkor is a zene, talán mi is segítettük egy kicsit híres dzsesszzenésszé válását. Legutóbb amikor itthon járt, együtt zenéltünk Tóth Lajos bátyám aranylakodalmán. Ő volt ott a Tóth család meglepetésvendége. Elszaladtak az évek, jelen pillanatban már Földesen egyedül vagyok mint hegedűs prímás – fejezte be élettörténete mesélését a művész.

Ezernél több

Pércsi Dániel már nyugdíjba vonult, de csak az útépítői munkából. Mint mondja, a talán ezernél is több lakodalmi szolgálatának élményei és eseményei máig frissen élnek az emlékezetében. Bár megváltoztak a lakodalmak zenei szokásai, de tapasztalata szerint ma is szeretik az emberek a csárdást. A lagzikban manapság inkább slágereket, örökzöldeket, illetve a nagyon kedvelt mulatós számokat várja a násznép. Most is szívesen muzsikálna, de a jelenlegi vírushelyzet tétlenségre kárhoztatja. A falu prímása már várja a korábbi években megszokott járványmentes napokat. Nagy vágya a család, az unokák és a jó barátok örömére szép hangú hegedűjével még sokáig muzsikálni, a szívéből, úgy igazán…

Péter Imre