Mesélő helytörténet

2021.01.31. 11:30

Amikor Debrecenben véget vetettek a belvárosi lócitromkupacoknak

A köztisztaság megőrzése érdekében ki kellett ebrudalni a város szívéből az állat vontatta szekereket.

Fotó: Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

A „boldog békeidők” képeslapokról ismert arcához Debrecenben is magától értetődően hozzátartozott a fiákerek és más fajtájú lóvontatású kocsik látványa. A hangulatos archív fotográfiák alapján szinte halljuk a paták ütemes koppanását, és a mai szemlélőnek is vágya támadhat egy kis romantikus andalító hintózáshoz.

Abba azonban már kevesebben gondolnak bele, hogy az igavonó állatok nem szobatiszták, és ott végzik a dolgukat, ahol éppen szükségét érzik. Emiatt pedig többek között a cívisváros szívében is mindennapos volt a lócitromkupacok látványa és szintén nem igazán üdítő szaga. Nem is akárhol, hiszen ebben a városrészben anno lovaskocsi-állomás működött egyebek mellett a Nagytemplom előtt, valamint például az Aranybika és a Hungária-palota alatti placcon is.

Fotó: Napló-archív

Régen is voltak környezetkárosítók

A korabeli fényképek megerősítik a fenti állításunkat, mely szerint a vontatásra befogott jószágok nem kis szemetet is okoztak. A főutca XX. század eleji életét megörökítő, egyébként gyönyörű felvételen ugyanúgy kivehető a nem kívánatos halom (sőt „hegyvonulat”), mint az 1953-as képen is. Mint megállapíthatjuk, az utóbbi időpontban is még annyira az akkori miliő része lehetett, hogy a fotón megörökített férfi pont egy kiadós bucka mellett mosolyog a kamerába.

Fotó: Fortepan / Nagy Gyula

A rendőrök igyekeztek kordában tartani a lovas kocsival közlekedőket – az akkor felvett jelenet szerint – 1951-ben is, ám minden bizonnyal ez is szélmalomharc lehetett. Hiszen ahogy napjainkban, úgy a régebbi korokban is voltak notórius szemetelők, környezetkárosítók. Ebből is lehetett elege a városi tanácsnak, amikor forradalmi, új rendeletet alkotott. Eszerint lófogat kereken 60 esztendeje, 1961. január 31-én közlekedhetett utoljára a belvárosban.

„Pelenka”, tepsi és utcaseprők

Nyilván itt is vannak kivételek, hiszen például virágkarneválokon, március 15-i ünnepségeken stb. lovas huszárok és parádés kocsik (köztük a híres ötösfogat) is hagyományosan felvonulnak. Léteznek már „lópelenkák” és speciális ürülékgyűjtő tepsik is, ám ezeken az alkalmakon, mint az mindig megfigyelhető, a menet végén mindig ott kullognak az utcaseprő vállalat szakemberei és gépei is.

Napjainkban találkozhatunk lovas szekerekkel a külső területeken is, például Felsőjózsán és a Bayk András-kertben. Ezeken a helyeken is azonban annak a szabálynak kell eleget tenni, hogy aki beszennyezi az utat, annak is kötelessége megtisztítania.

Vass Attila

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-petofi-ter-tortenete-4916311/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában