felzárkóztatás

2020.12.08. 16:19

Tabletet kaptak a rászoruló családok Debrecenben

A Delta csoport ezzel az adománnyal szeretné elősegíteni, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is felzárkózzanak, részt tudjanak venni az online oktatásban.

Fotó: Matey István

Barcsa Lajos alpolgármester a félszáz tabletből kettőt eljuttatott a Budai család számára kedd délután az adomány átadást követően, előtte viszont Vidra László, a Delta Sytems Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a Delta csoportnak személyes kötődése van a cívisvároshoz. – Nagyon sok közös munkában, programban tudtunk eddig is együtt gondolkodni az egyetemmel és a várossal, ezért kiemelten fontosnak tekintettük, hogy ebben a helyzetben segítsünk. Jelenleg sokan kényszerülnek arra, hogy lakásukban maradjanak, így nincs más választás, otthon kell történjen az oktatás. Tudjuk, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy az ehhez szükséges eszközöket könnyedén tudja biztosítani a gyermekeinek, éppen ezért adtunk át ötven darab tabletet – fogalmazott a családlátogatás előtt.

Fotó: Matey István

Az online oktatásba való áttérés sokak számára nehézséget jelentett, ennek ellenére Barcsa Lajos úgy véli, a digitális oktatás egyfajta lehetőség: a 21. század technikai vívmányai lehetővé teszik, hogy az oktatás ne álljon le. – A mindennapi oktatásban ugyanakkor nehézséget is jelenthet, hiszen, ha nem állnak rendelkezésre azok a technikai eszközök, amelyek az online oktatáshoz szükségesek, akkor bizony a rászorulók a jelenlegi állapot elszenvedői is lehetnek. A mai felajánlás hozzájárul ahhoz, hogy ne legyenek elszenvedői a digitális oktatásnak, az ötven darab tablet lehetővé teszi, hogy a diákok be tudjanak kapcsolódni az online oktatás világába – mondta.

Fotó: Matey István

Ketten használták

Az adomány átadást követően ellátogattunk a Budai család otthonába, ahol a négyszeres édesapa, Budai István és három gyermeke, Zsuzsanna, Barbara és Péter (jelenleg is tanulók) várták az eszközöket. – Nagyon örülünk a tableteknek, mivel jómagam és nővérem is digitális oktatásban tanulunk, az adomány által pedig aktívabban részt tudunk majd venni az órákon. Egy laptop volt eddig itthon, az is a nővéremé, ezért mindketten azt használtuk, ha nem tudtam a gép elé ülni, akkor a telefonomat vettem elő és azon próbáltam csatlakozni az órához – nyilatkozott Barbara, akinek az öccsének a szemei úgy csillogtak a tabletek láttán, mintha már karácsony lenne. Péter meg is jegyezte, az eszközön játszani is lehet, és valljuk be, biztosak vagyunk benne, hogy bár hétéves, de ő is ki fogja próbálni.

Fotó: Matey István

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában