élet a járvány árnyékában

2020.12.18. 19:34

Megtanultak egymásra figyelni a kismarjaiak

Elmaradtak a rendezvények, de a falu lakóit, ahogy tudta, segítette az önkormányzat.

Farkas István Attila | Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

A koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozások szinte minden program megvalósítását átírták, nem lehetett megtartani azokat. Farkas István Attila polgármester elmondta, hogy az intézkedések a falunapot, a locsolóbált, a karácsonyt, az idősek napját, a szüretet érintették, ezek mindegyikét le kellett mondani. A nőnap volt az utolsó rendezvény, melyet még meg tudtak tartani.

Farkas István Attila | Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

A faluban azért zajlott az élet: a pályázatok által nyert beruházások megvalósítását nem érintette a veszélyhelyzet, azt folyamatosan tudták végezni, valamint az önkormányzat a lakosságot a lehetőségekhez mérten segítette (karácsonyi csomag családoknak, gyerekeknek, szájmaszk osztása).

A jövő évre a szokásos rendezvényeket tervezik, és ha a korlátozások engedik, akkor sikerül azokat megvalósítani. – Az év tanulsága volt számunkra, hogy mindenki megtanult figyelni magára, egymásra. Az előírásokat betartották, de ez a bezárt időszak nagyon hosszú volt mindenkinek, főleg az időseknek. Az amúgy is szürke hétköznapok még nehezebbé teszik most az idő múlását, és már nagyon várják az emberek, hogy mikor lesz vége a járványnak – tette hozzá a polgármester.

Nagyné Kelemen Mónika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában