koszorúztak is

2020.11.18. 08:17

Túrával és váltófutással emlékeztek az olimpiai bajnokra

Az ökölvívásban olimpiai bajnoki címet szerzett sportoló emlékének két városban is adóznak.

Fotó: Dandé Melinda

Hajdúsámsonba látogattak a Harangi-emléktúra keretében a nyíradonyi Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Középiskola és Kollégium diákjai és pedagógusai a város központjában található Harangi Imre Emléktölgyfához a napokban.

A nyíradonyi születésű, de gyermekéveit már Hajdúsámsonban töltő Harangi Imre az 1936-os Berlini Olimpián ökölvívásban, könnyűsúlyban aranyérmes lett. Az érem mellé egy tölgyfacsemetét is kaptak akkor a bajnokok, amit szülőhelyükön ültethettek el. Harangi Imre fájára Nyíradony és Hajdúsámson egyaránt igényt tartott és mivel a facsemete iker volt így mindkét település kérésének eleget tudott tenni. Így szülő- és lakóhelyén egyaránt hirdetik a tölgyfák az aranyérmes ökölvívó dicsőségét.

– A nyíradonyi iskola minden évben Harangi emlékhetet tart és ennek apropóján kerékpárral érkeztünk a tanulókkal és a kollégákkal Nyíradonyból Hajdúsámsonba a tölgyfához, ahol elhelyeztük a megemlékezés koszorúját – mondta Csiszár Antal Sándor testnevelés tanár és a Harangi Imre Olimpiai Baráti Kör elnöke.

A kis csapat váltófutásban érkezett vissza Nyíradonyba, váltóbotként használva azt az ágat, amit az olimpiai bajnok fájáról metszettek le.

Dandé Melinda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában