nehéz megállni

2020.11.13. 21:00

Díjmentesek, de zsúfoltak a parkolók városszerte

A többség nem örül annak, hogy ingyenessé vált a parkolás a cívisvárosban, hiszen káoszt tapasztalnak.

Fotó: Kiss Annamarie

Úgy tűnik, a kormány intézkedései nyomán ingyenessé vált parkolás a cívisvárosban teljes zavarodottságot eredményezett. Az utcákon végigsétálva zsúfolt parkolókkal, ideges sofőrökkel és méltatlankodó autósokkal találkozhatunk.

– Kocsival megállni a városban azóta, hogy díjmentes lett, szó szerint katasztrófa. Addig, amíg fizetni kellett a helyért, volt esélyünk találni parkolót, most már azonban lehetetlen – fejtette ki véleményét a lapunk kérdésére Perje Kata sofőr.

– Két autónk van, és konkrétan hosszadalmas percekig kell körözni a házunk előtt azért, hogy hazaérve meg tudjunk állni a kocsival. Ezt kiborítónak gondolom. Ennek tudatában inkább a tömegközlekedési eszközöket használjuk, vagy sétálunk. Így gyorsabb és könnyebb is lesz eljutnunk bárhová. Egyáltalán nem örülünk annak, hogy ingyenes lett a parkolás, mert véleményem szerint semmi értelme nem volt. Ezzel szemben a tömegközlekedést sűríteni szeretnék, de már hallható volt, hogy nem lesz elég utas, hiszen mindenki kocsira váltott most. Egyedül tavasszal, amikor kijárási idősá­vok voltak bevezetve, akkor találtunk könnyedén helyet kocsival, hiába ingyenes volt – emelte ki. Hozzátette: a helyzet csak rosszabb lett, mivel sokan napokra parkolnak be egy helyre, hiszen nem kell érte fizetni, ezért nem viszik el máshova a járműveiket. Mivel minden ingyenes parkoló „telt házas”, így kénytelenek az emberek igénybe venni a fizetős magánparkolókat és mélygarázsokat.

Minden olyan helyen, ahol díjjal jár autóval tartózkodni, szintén lehetetlen szabad parkolót találni. – Mivel helyek tekintetében kifejezetten korlátozott a hosszabb ideig tartó megállás autóval a Kálvin téren, így egyre többen választják a fizetős parkolókat, hiszen nincs más lehetőségük – válaszolta kérdésünkre Kati, egy magánparkolóban dolgozó hölgy.

Vámosi Kira

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában