Az ősök tisztelete egy íratlan, de több évszázada meglévő törvény a cigányságnál

Csendesen suhog a fű a talpunk alatt, ahogy haladunk az estébe hajló sírkert legvilágosabb része felé. Gyászolók, emlékezők, jó ismerősök, szomszédok egy-egy hant mellett. Gyújtanak-e gyertyát, mécsest, vagy sem, az ilyenkor nem lényeg; ami miatt kijöttek, az a már szeretett és az élők sorából eltávozott ember tisztelete, emléke és ezek által – ha csak pillanatokra is – együttlét vele.

Délutántól késő estig

De hol is van az a legvilágosabb rész? Természetesen ott, ahol a legtöbb a gyertya, a mécses. És nemcsak fényből van sok, hanem a sírokat körülálló, körülülő emberekből is. Megérkeztünk a sírkertnek arra a részére, ahová a cigányok temetkeznek. Vallásukat tekintve katolikusok, létszámukban pedig igencsak számosan vannak kint, ezért is világos a temetőnek ez a része.

Egyesek hosszasan, akár több órát is elidőznek egy-egy sírnál; érkeznek hozzájuk újabb emlékezők is, majd akik már ott hosszabb időt eltöltöttek, kicsit távolabb vizitálnak, hogy miután a síron meggyújtottak egy-egy gyertyát vagy mécsest, ismét odébb menjenek. Itt-ott előkerül a pálinka, abból jut a sírra is, majd megkóstolják, kínálják az otthonról hozott sós és édes süteményeket. Csendesen beszélgetnek, távolabbról azért hallatszik egy-egy jajveszékelés, de van olyan hely is, ahol csak csendben üldögélnek. A gondolatukban pedig ugyanaz a személy van, aki immár nem lehet közöttük. Mikor jöttek és meddig maradnak? – Ebéd után, és ameddig nyitva van a temető – mondják.

Tudjuk, hiszen hallottuk más alkalommal, ilyenkor egy-egy sírnál a cigánynóta is felcsendül a hegedűszóra. Mindenszentekkor a hangszer is és az éneklők is suttogóra fogják, hiszen az a dallam volt a nótája az elhunytnak, és ezért csak a sírt körülállóknak szól.

Nemcsak búslakodnak

– Ősapáink, apáink is megtartották mindenszenteket november 1-jén. Ugyanúgy mint a magyarok, mi, cigányok is megtesszük ezt Isten akaratára. Istennek alávetjük magunkat, keresztény emberek vagyunk. Kimegyünk a temetőbe, gyertyát gyújtunk szüleink, testvéreink, rokonaink, jó ismerőseink sírjánál, elmondjuk a kedves nótáját, beszélgetünk, italt és ételt viszünk ki. Tiszteletet adunk halottainknak – sorolja mindenszentek cigány hagyományait Kovács Macsaj András, Hajdú-Bihar cigány fővajdája és Balogh Sándor József alvajda. – A jobb módú emberek muzsikálnak is, cigányzenét. Énekelnek a lányok, az asszonyok, a rokonok, és néhányan még sírva is fakadnak.

„Van olyan sír, ahol több mint ötvenen is összegyűlnek.”

Nem csak kimennek a sírhoz és csak búslakodnak. A temetőben találkozunk, végigjárjuk az ismerőseink sírját, mindegyiket. Barátok összegyűlnek, megkínáljuk egymást itallal, süteménnyel, felidézzük az eltávozott élete eseményeit. Persze viszünk virágokat, koszorúkat is, és gyertyát, mécsest gyújtunk. Régebben vittünk ki ételeket. A cigány embernek a tyúkleves, a pogácsa és a töltött káposzta a minden. Azokat letesszük a sír mellett, cigányul mondjuk, hogy egyél. És ha marad az ételből, azt ott hagyjuk.

A cigányvezetők elmondják a népük halotti tiszteletének eredetét is. Egészen az 1200-as évekig mennek vissza, amikor Indiából elindultak. Az íratlan cigánytörvény kötelezi az apát arra, hogy a fiának adja át az ősök tiszteletét, megbecsülését, amibe beletartozik a halottak emlékének ébrentartása is.

Saját zsebéből is segített

Szóba hozzuk az egyeseknek kijáró hatalmas és díszes kripták állítását is. – Ha tehetősebb az ember, akkor a családja ezzel tudja megadni a kellő tiszteletet. Kriptát készítenek neki. Ha lovas ember volt az illető, akkor akár lovasszobrot is állítanak neki, hogy a túlvilágon is folytathassa az evilági dolgát. A gazdag ember, a másik világon is ilyen legyen gazdag, ott is ezt vigye tovább. Akinek kriptája készül, annak időtlen időkig megadják a tiszteletet – magyarázza Kovács Macsaj András, aki nem hallgatta el azt sem, hogy vannak közöttük olyan szegények is, akiknek nemhogy virágra, de még gyertyára sem telik. Nincs munka, nincs közmunka.

– Hogy őszinte legyek, még a saját zsebemből is segítem őket. Adok készpénzt, hogy tudjanak venni gyertyát. Van aki szégyelli a szegénységét, hogy csak egy gyertyát tud vinni szerettei sírjára, és nem mindenszentekkor megy ki a temetőbe.

Kovács Zsolt