Szabó Mónika megreformálta a téglási óvodapedagógiát

Június 30-ával a Bárczay Anna Városi Óvoda vezetője, Szabó Mónika, lemondott óvodavezetői megbízásáról. Tégláson szinte mindenki ismeri, hiszen 30 éve dolgozik a városi óvodában, 17 éve az intézmény vezetője. De az óvodapedagógusok szélesebb körben ismerik a nevét, a munkáját. Ez idő alatt megújult és lényegesen nagyobb lett az óvoda, sőt „nevet” is kapott, elkészült a történetét feldolgozó és bemutató könyv. Nagy változáson ment át az udvar, és ami a legfontosabb, az intézmény pedagógiai koncepciója országosan elismert magas szintű eredményeket hordoz már sok éve. Egyet említve ezek közül: kivételes, hogy egymást követően kétszer is az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címre benyújtott pályázattal nyert.

Hogy mégis lemondott vezetői beosztásáról, annak egyetlen oka van: az őszi önkormányzati választáson Téglás lakossága férjét, Szabó Csabát választotta polgármesterré, így jogszabályi kötelezettségnek eleget téve nem maradhatott egy önkormányzati fenntartású intézmény vezetője.

Itt volt gyakorlaton is

Szabó Mónikát a munkájáról kérdeztük.

– A kezdetekhez mindenképp hozzátartozik, hogy két nagynéném is óvodavezető volt, és mint egykori minta, ez előttem állt. Valójában nincs sok ovis emlékem, illetve ami van, annak egy része ma is velem él, hiszen a legrégibb barátnőm, akivel ma is nagyon jó barátságban vagyunk, ő „ovis barátnő”. Az óvóképzőből már itt voltam nyári gyakorlaton. A szakközépiskolában szívtam magamba a szakmát, rengeteget voltunk gyakorlaton, minden itt vésődött belénk. Sok minden megváltozott azóta a pedagógiában, de az alapok nem: a gyerek gyerek maradt, a játék pedig ma is játék, csak másként értelmezzük. A középiskola után 18 évesen természetes volt, hogy ide jövök dolgozni, és azonnal kaptam is csoportot. Gyakorlatilag 11 év korkülönbséggel voltam a gyerekek óvónénije. Nem volt még internet, mobiltelefon, így nem nagyon tudtam honnan tájékozódni, egymásnak kellett segíteni. A kezdeti nehézségeken egy kolléganőm segített át, naponta többször mentem át hozzá a csoportszobába, hogy tanácsot kérjek tőle.

Beszélgetnek az óvónők

– Téglásra viszonylag konzervatív pedagógiai nézetek közé kerültem, pedig én már akkor új pedagógiát tanultam és hoztam haza. A kezdeti nehézségen Gudász Tünde kolléganőm segített át. Meg kellett tanulnom az adott keretek között kezelni az intézmény és a saját pedagógiai álláspontom viszonyát. Több csoportban is voltam óvónő. 2003-ban pályáztam meg az óvodavezetői állást, és a város képviselő-testületének többsége látta bennem a lehetőséget. Az egyik tervem az volt, hogy minden óvónő tehetségét felemeljem; amiben érzi, hogy jó, abban tudjon kibontakozni, és amiben azt érzi, hogy fejlődnie kell, abban segítsük egymást. Nagyon fontosnak tartom az egymás közötti pedagógiai beszédet. Tudjuk egymásról, hogy kihez milyen kérdéssel mehetünk tanácsért. Ez hozott létre egy kiváló kollektívát. A másik: a dadusok munkájának az összeszervezése, koordinálása. Nagyon nehéz volt abban az időben még elfogadtatni, hogy az óvónők udvari beszélgetése hozzátartozik az ovi életéhez, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje. De megértették a szülők, a fenntartó és minden érintett, mi történik az óvodában. Nem volt egyértelmű még akkor, ha a gyerekek nem egyszerre ülnek le tíz­óraizni, hanem hagyjuk őket játszani, és engedjük egyéni tempójuknak megfelelően a fejlődésüket, annak lesz eredménye. A közvéleményben még nem volt elfogadott, hogy fontos, hogy a dajka minél többet bent legyen a csoportban, hogy tudja segíteni az óvónő munkáját. Fontos, hogy legyen minden csoportban két végzett óvónő, mert a délelőtti és a délutáni tevékenységi idő nevelés szempontjából ugyanolyan fontos.

A mozgás a visszavezető út

– Itt maradok az óvodában, és újra csoportban dolgozom majd gyerekekkel, és helyettesként segítem az óvoda új vezetőjét Veressné Hevesi Zsuzsannát. Amíg az óvodát vezettem, nagyon elmagányosodtam az íróasztal mellett, a papírok között. Megpróbáltam oldani ezt a helyzetet, például az ebédeltetésben minden hónapban más csoportban segítettem be.

„Keresgéltem a gyerekekhez visszavezető utat, és meg is találtam a mozgás által. Minden héten egyszer nagymozgás-foglalkozás van, és azon a délelőttön én tartottam a testnevelést.”

Ez működött addig, amíg egyéni szakmai életemben nem kezdtem el a szenzomotoros képzést. Elvégeztem a fejlesztőpedagógiát, és elkezdtem az óvodánkban a szenzoros mozgásfejlesztést.

Beérett, felkészült csapat

– Titkos vágyam az volt, hogy egyszer majd tőlünk tanuljanak, mert van mit megmutatnunk. Indifferens, hogy ezt most referenciaintézménynek vagy bázisintézménynek hívjuk.

Nagyon sok munka, szakmai fejlődés után elkezdtek jönni a sikerek, és egyre határozottabban ki mertem jelenteni, hogy ezeknek a szakmai prioritásoknak helye van a mi ovinkban. Az Oktatási Minisztériumtól például kiváló minősítést kaptunk a pedagógiai minősítő rendszerben, amihez kellett a vezető koordináló munkája és a beérett, felkészült csapat.

Ha kudarc ért bennünket, tanultunk a hibákból, és újrakezdtük. A tehetségműhelyek kapcsán például kiválóan akkreditált tehetségpont lettünk, aztán jött a „Zöld óvoda” elismerés. Ennek megkoronázása, hogy az Oktatási Hivatal Bázisintézményévé váltunk.

Kerekes-Bíró Éva