újabb beruházások

2020.07.14. 20:25

Kertet is terveznek a most átadott konyhához Tégláson

Az elmúlt évek legnagyobb mukahelyteremtő beruházása, egy konyha valósult meg Tégláson.

Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Hajdú Bihar megyében egyedülálló fejlesztésként adták át Tégláson a köznyelvben Baptista konyhaként emlegetett új beruházást kedden. Ez egy munkahelyteremtő projektje első szakasza.

Mile Ferenc, a beruházó egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az új üzemben készült ételeket háromnegyed részben a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió felé értékesítik, amely szociális étkeztetés szolgáltatást nyújt a teljes Észak-Alföldi régióban, ezáltal a hátrányos helyzetű emberek mindennapjait segíti. Közel 200 településen van jelen integrált szolgáltató rendszerük, és napi nyolcezer emberrel vannak kapcsolatban. 2016-ban döntöttek a saját konyha létesítéséről, és ma 50 embernek adnak munkahelyet, ebből huszonöten hátrányos helyzetűek.

Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Tégláson tízezer fő kiszolgálására alkalmas konyhát építettek, abban a legfejlettebb technológiákat használják. Jelenleg 4 ezer 300 szociális étkezőt szolgálnak ki, a jövő évi terv 6 ezer 800 adagétel előállítása. A jövő tervei közt szerepel logisztikai fejlesztésként egy 60 autóból álló flotta felállítása, és az élelmiszercsomagolásban az ipari robotok használata. Hasonló nagy tervek a jövőre nézve, hogy hatékony alapanyagtermelést tudják biztosítani, ezt is gépesítenék, kezelőként pedig mozgáskorlátozottakat alkalmaznának.

Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei közgyűlés alelnöke rámutatott: tanúi lehetünk, hogyan jönnek Téglásra a fejlesztések az összetett támogatási rendszernek köszönhetően. Igazi büszkeség, hogy Téglást választotta ez a beruházás. Az alelnök kiemelte, hogy Téglás dinamikusan fejlődő kisváros Debrecen vonzáskörzetében, a közelmúltban több mint 500 millió forintos fejlesztést biztosítottak, hogy a befektetők számára vonzó legyen, és tovább dolgoznak jelenleg is a következő fejlesztési terveken.

Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Szabó Csaba, Téglás polgármestere beszédében hangsúlyozta, hogy a közelmúltban ez a legnagyobb munkahelyteremtő beruházás Tégláson. Felhívta a figyelmet, hogy hatalmas ereje, kiaknázatlan kapacitása van a kisvárosnak, lehetséges újabb létesítmények, újabb munkahelyteremtő fejlesztések megvalósítása.

– Két megyeszékhely között fekszik Téglás, ahol a felvevő és fogyasztói piac is lehetőségeket biztosít a vállalkozásoknak, cégeknek. Rendelkezünk korszerű infrastruktúrával és intézményekkel, szélessávú internettel, megfelelő úthálózattal. A város legutóbbi nagy beruházását áprilisban adták át, megújult a Főtér, a régi mozi épülete és környezete, új parkolót alakítottak ki. Született egy csendes sétáló övezet: a Református Templom előtti téren. A téglási kerékpárutak építését pályázattal tudtuk megvalósítani, sőt kisebb szakaszon a régi kerékpár utat újítottuk fel. Ezeket a közeljövőben adjuk át.

Az esemény végén Mészáros Kornél, a Magyarországi Baptista Egyház Főtitkára, Isten áldását kérte a konyha jövőbeli működésére. Az eseményt szimbolikus szalagátvágással zárták, majd szakember vezetésével körbevezették a vendégeket az új konyhaüzemen.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában