A kilencvenéves Piroska néni elárulta a hosszú élet titkát

Mit kívánnál, ha kifognád az aranyhalat? – a bűvös kérdés, amire a legtöbb ember a következőt válaszolná: hosszú és boldog életet! Mindannyian tudjuk, halandók vagyunk, de ettől függetlenül a végtelenig és tovább is el tudnánk menni, ha azt ígérnék, ott találjuk meg a hosszú élet titkát. Tóth Józsefné Piroska néni az elmúlt napokban töltötte be a 90. életévét, amit szerettei körében ünnepelt. A józsai származású idős hölgyet népes család veszi körül, hét unokája és tíz déd­unokája aranyozza be a mindennapjait. Piroska néninek hamar fel kellett nőnie, szülei a téeszben dolgoztak, így számára sem volt ismeretlen a kétkezű munka, ami elmondása alapján egyáltalán nem szégyen, akkoriban ez volt a természetes. Szerény körülmények között, de boldogan élt, tizenkilenc évesen férjhez ment, három fiúnak adott életet, akiket férje halála után egyedül kellett felnevelnie.

Régi idők

Nem lehetett egyszerű három fiúval, de Piroska néni nem panaszkodik, és még a hosszú élet titkát is elárulta a Naplónak. – Világéletemben arra törekedtem, hogy jusson mindannyiunknak, harminchat évesen maradtam magamra a gyerekekkel, nem engedhettem, hogy a bánat felülkerekedjen rajtam. Nagyon sokat dolgoztam, hogy kijöjjünk, kellett a pénz betevőre, sőt, még pluszmunkát is vállaltam. A Medicorban dolgoztam ruhaőrként, illetve az öltözőket felügyeltem, emellett levesbe való csigát és lebbencstésztát készítettem, mondhatni ezzel egészítettem ki a nyugdíjamat is – osztotta meg élete főbb mozzanatait.

– Soha nem gondolkodtam azon, hogy hány gyermeket szeretnék, örültem mind a három fiamnak, de sajnos a férjem után már elvesztettem a középső gyermekemet is. De tudjuk, az élet rendjét nem lehet felülírni, megmásítani, ahogyan a világ változását sem. Ma már szinte semmi sem olyan, mint régen, persze modernebb, de én a hajdani időszakot a mai napig visszasírom. Sokkal kevesebbet panaszkodtak az emberek, mindenki a maga dolgával, munkájával volt elfoglalva, és nem a másikkal. Önellátó életmódot folytattunk, volt otthon csirke, kacsa, disznó, nem kellett a henteshez menni értük, azt ettük, ami otthon volt, saját nevelésű aprólékot – fűzte hozzá.

Munka a földeken

Manapság már élni sem tudnánk az autók, motorok nélkül, Piroska néninek fiatalkorában még biciklije sem volt, ami esetleg akadt, annak 500 méter megtétele után leesett a lánca. Nagymacsra jártak kapálni, de nem szekérrel utaztak, hanem gyalog keltek útra.

– Reggel a hűvösön még nem is esett annyira nehezünkre kilométereket sétálni, viszont az egész napos kapálás után nagyon fárasztó volt hazáig gyalogolni, mondanom sem kell: nem volt szükség a ringatásra! – hangsúlyozta.

– A mi időnkben is voltak szórakozási lehetőségek, vasárnaponként bált rendeztek, általában az unokatestvérem kísért bennünket, hogy ne essen bajunk. Édesapám mindig megszabta, hogy hány órára kell hazaérnem. Akkoriban a szülők rövidebb pórázon fogták a fiatalokat, 10 percnél tovább nem beszélgethettem a kérőmmel az utcaajtóban, ha esetleg tovább maradtam, akkor édesapám bezárta előttem az ajtót, nekem pedig rimánkodnom kellett – mondta nevetve.

– Esténként, ha nem tudok elaludni, akkor a múltbéli történésekre gondolok, az emlékek pedig mindig felvidítanak, mert hiába elmúlt, attól megtörtént, és az enyém. Többen kérdezték már tőlem a hosszú élet titkát, de én csak annyit tudok mondani: sokat kell dolgozni, nem kell mérgelődni, a humorunkat pedig soha nem szabad otthon hagyni, hiszen a nevetés és a jókedv hatalmas ajándék az élettől – tette hozzá végezetül.

Nagy Emese