ügyeletben

2020.05.12. 12:34

Visszatér az élet Nyíracsád óvodájába

Már néhány apróság látogatja az intézményt.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Március közepe óta május 5-e volt az első nap, amikor a kis lakók újra beléphettek a település Akácliget Óvodájába. A márciusban kezdődött, koronavírus-járvány miatti kényszerű „szünet” öt hétig tartott. A kormány által nemrégiben bejelentett „lazító” intézkedéseknek köszönhetően dr. Nagy János polgármester és Pósán Ferencné óvodavezető egyeztető megbeszélését követően zárva tartás mellett biztosít ügyeletet az intézmény azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei igazolni tudják, hogy munkába kellett állniuk, és nyilatkoznak gyermekük egészséges állapotáról is.

Ügyeletet tart az óvoda

– Az alkalmazottak megbeszélésén tájékoztattam a dolgozókat az óvoda újraindításáról és annak szigorú feltételeiről, másnap pedig már meg is jelentek az első gyermekek. Van 125 óvodásunk, közülük kilencen kértek felügyeletet. Mivel egy légtérben öt gyermeknél több nem tartózkodhat, így két csoportban foglalkoznak velük. Az alkalmazottak, így az óvónők is csak maszkban dolgozhatnak, a gumikesztyű számukra nem kötelező, de a napi többszöri és alapos kézmosás, fertőtlenítés igen. A dajkák az óvoda még üres csoportszobáiban és egyéb helyiségeiben végzik folyamatosan az újrafertőtlenítést – tájékoztatta lapunkat az óvodavezető, aki azt is elmondta, hogy naponta kell jelentést küldeni az Oktatási Hivatal felé a gyermeklétszámról és az éppen aktuális üzemeltetési módról, ami lehet nyitva tartás, zárva tartás felügyelet mellett és teljes zárva tartás.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Nagy a bizonytalanság

– Mivel egyelőre naponta csak két csoportszobában folyik a munka, az óvónőknek folyamatosan adom ki a nyári szünetre tartogatott szabadságukat, ezért az sincs kizárva, hogy idén nem, vagy csak nagyon rövid ideig lesz nyári leállás az intézményben – mondta Pósán Ferencné, aki azért azt is hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben tervezni lehet, de biztosat szinte semmire sem lehet mondani, hisz a helyzet napról napra változhat.

Az óvodások nagyon örülnek, hogy visszatérhettek a barátokhoz és a kedves játékokhoz. Ottjártunkkor épp a madarak és fák napjáról beszélgettek, énekeltek. Puskás Ferencné óvó nénivel a kicsik madarakat színeztek, a nagyobbak pedig Nagy Zsoltnéval csodaszép tavaszi fát nyírtak, ragasztottak. Verdes Dominik Bollók Bálinttal ügyeskedett, „munka közben” gyermeki őszinteséggel mesélte mennyire hiányoztak már a barátok, az óvó nénik, a játékok, majd mókásan hozzátette, hogy ha az iskola kapuján olvasható a „Hiányoztok!” felirat, akkor ne csodálkozzon senki, hogy neki is hiányzott az óvoda.

Kedves Zilahi Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában