Palatábla kontra tabletpara

Megmosolyogtató belegondolni, hogy negyven-ötven évvel ezelőtt sokan biztosra vették, hogy 2020-ra rosszabb esetben repülő autókkal, jobb esetben pedig teleportálással szeljük a kilométereket. Bár tény és való, a technológiai fejlődés sok esetben még most is felfoghatatlanul gyorsnak hat, okkal lehetnek valamelyest csalódottak azok, akik elhitték a Vissza a jövőbe című filmben látottakat, s bíztak akár csak az önbefűző cipők általánosságában. Természetesen köztudott, a sci-fi-történetírók hajlamosak a túlzásokra, de voltak már olyanok, akikre azóta váteszként tekintünk – gondoljunk csak Isaac Asimov 2014-re tett, önjáró autókra vonatkozó, 1964-es víziójára.

Egy dolog viszont biztos. Ha csak az oktatást nézzük, akkor óriási, szembetűnő változások nem történtek. Ugyanúgy ceruza és füzet kerül az első osztályos nebuló táskájába, s ugyanúgy az írott betűs, szép kül­alak az elvárás, mint évtizedekkel ezelőtt. (Habár utóbbi mindennapos szerepe jelentősen csökkent a múlthoz képest.) Persze vannak már okostáblák, prezentálni kell a ppt-ket, de a tanulmányokat mégsem szövi át teljesen a digitalitás. Erre egyszer csak felüti a fejét egy vírus, ami hetek alatt alaposan felkavarja az emberek életét, olyan változásokat eredményezve, amelyek pár éve még elképzelhetetlennek tűntek. Ma már az oktatás, a nyelvi és az egyetemi vizsgák is számítógépen zajlanak. Meglátásom szerint ez az első, de a legfontosabb lépcsőfok ahhoz a konszenzushoz, amely a reformista és a konzervatív oktatást pártolók között kialakulhat. A közeljövőben kiderül, életképes-e ez a rohamtempóban kiépített, szükségszerű megoldás, s hogy ez tényleg elhozza-e a sokak által várt versenyképességet növelő, valós kompetenciákra épülő rendszert. Hiszen egy online számonkérés alkalmával a puskázás – jobb híján – csak az utóbbira alapozva küszöbölhető ki.

Kapcsolódó cikk:

Ha nincs kellő indíttatás, nehéz a nyelvtanulás