Bárhol, bárki teljesítheti

2020.05.27. 13:26

Már több mint egymillió forint gyűlt össze az online Tündérfutáson

Rendhagyó módon, idén az online térben zajlik a már hagyományosnak számító Tündérfutás, a járványügyi helyzet miatt ugyanis el kellett halasztani a gyermeknapra tervezett eseményt.

Fotó: Tóth Ferenc-archív

– Nem hagyhattuk Tündérfutás nélkül az embereket, ezért kitaláltuk azt, hogy két hónapos futást szervezünk, az ország területén bárhol, bárki lefuthatja az általa választott távot. Fel kell töltenie az eredményt, ezután a nevező kap egy érmet. Háromezer forint a nevezési díj, a Magyar Futó Sportegyesület a társszervezőnk, ezer forintot kap az alapítványunk minden egyes nevezésből – osztotta meg a Naplóval a részleteket Tóth Ferenc, a Tündérkör Alapítvány elnöke. Hozzátette,

„négy célt tűztünk ki magunk elé: a Tündérkör Alapítvány működésre gyűjtünk a pénzt, a világban az összes COVID-19-ben elhunyt emberre emlékezünk, a frontvonalban harcolók előtt szeretnénk fejet hajtani, valamit a sport fontosságára hívjuk fel a figyelmet”

– tudatta az elnök.

Jövőre már kétszer

Május elsején indult a 4. Tündérfutás, eddig 1 millió 330 ezer forint gyűlt össze, a befolyt összeget élelmiszer-vásárlásra fordítják majd, melyet rászoruló családoknak juttatnak el. Minden nevező egy érmet kap a választott táv teljesítése után, jelenleg két érem van, de bevezetik Magyarország eddigi legnagyobb fémérmét is. A verseny július elsején zárul.

– Jövőre két Tündérfutás lesz, az egyiket a virtuális térben hagyjuk, a másik pedig egy fizikai Tündérfutás lesz – beszélt a jövőről Tóth Ferenc. A továbbiakban a Tündérfutás vándor lesz, elviszik Debrecenből, jelenleg három önkormányzattal tárgyalnak a következő helyszínről.

KD

Borítókép: Tóth Ferenc a Tündérfutásra nevezőknek járó érmekkel a kezében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában