csapatmunka

2020.04.16. 15:55

Különleges segítséget nyújtanak

Védőfelszerelés gyártására hasznosítják a 3D nyomtatókat az Agóra munkatársai a járvány idején.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

– A város lakossága nap mint nap megtapasztalhatja, hogy az önkormányzat lehetőségeihez mérten igyekszik a veszélyhelyzetet a legfelelősebben kezelni, gondoskodni mindazokról, akiknek erre szükségük van. A kulturális intézményrendszer is igyekszik hasznos tagja lenni a városnak – mondta köszöntőjében Puskás István alpolgármester az Agóra Tudományos Élményközpontban tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. Kifejtette, az utóbbi hetekben több olyan kezdeményezés is elindult a város kulturális intézményeiben, ami nem kötődik szorosan az alaptevékenységhez: ilyen például a MODEM koordinálásában zajló, és immár több ezer darabot produkáló maszkvarró program. Az Agóra kezdeményezése pedig azt mutatja meg, hogy a tudomány és a fejlesztés világa nem csak élményként tud részesévé válni a kultúra életének, hanem cselekvő módon is képes segíteni a várost.

Komolyabb feladatok

Bő egy hónappal ezelőtt nyitotta meg az Agóra digitális élményközpontját, mára pedig már védőfelszerelések gyártását is kivitelezik. – A megnyitón büszkén mondtuk, a digitális világba való olyan beavatás a célunk, hogy a fiatalok megértsék, a modern kor vívmányai, eszközei nem csak játékok, hanem értékteremtő, akár szakmát adó tudások is lehetnek – mondta Somogyi Béla, az Agóra Tudományos Élményközpont igazgatója. Hozzátette, a 3D nyomtatóval készült pajzsok hiányt pótolnak, hiszen most azt az időszakot éljük, amikor ezek a védekező eszközök még nem állnak kellő számban rendelkezésre. Az élményközpont munkatársai pedig úgy gondolták, ezekkel nem csak segíteni tudnak, hanem segíteniük is kell. A kapacitás ugyan korlátozott, hiszen naponta 24 darab pajzsot tudnak elkészíteni, az elmúlt időszakban azonban 140-et adtak már át: 20-at az idősek otthonának, 120-at pedig a Debreceni Alapellátási Központ részére biztosítottak.

Kreatív ötletekkel

A 24 darabos mennyiség több mint 16 óra alatt készül el, hiszen apró, vékony rétegekből áll a stabilitás érdekében. A pajzs egyik része – ami a védelmet szolgálja – pet lemezből áll, a merevítő 3D nyomtatóval készül, a rögzítést gumblyukas gumiszalaggal oldották meg. Azért pedig, hogy a műanyag rész ne bántsa a homlokot, egy szivacsos, öntapadós anyagot találtak ki. A központ nyomtatói folyamatosan dolgoznak, a pajzs mellett pedig az arcvédő maszkok hátsó tartóelemére is tettek kísérleteket. A lemez képes arra, hogy különböző fejnagyságokra is pontosan be lehessen állítani elkerülve azt, hogy a maszk gumi részét a fül mögé kelljen helyezni. Ez elsősorban azoknak jelenthet segítséget, akik napi szinten használják az arcmaszkot. – Abszolút csapatmunka volt. Az üzenetünk az, hogy nem álltunk meg: az Agóra is folyamatosan dolgozik, a 3D nyomtatással pedig különleges és izgalmas területre tévedtünk – zárta szavait az igazgató.

LD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában