már fiatalként is tudatosak

2019.12.20. 17:40

Idén nőtt a diákok munkakedve

Még a munkaszüneti napokon is szívesebben dolgoztak a diákok.

Fotó: Illusztráció, Shutterstock

A 2019-es év több meglepetést is okozott a diákmunkák világában: többek közt a hallgatók sokkal tudatosabban választanak munkahelyet, és türelmesen várnak egy-egy kiszemelt pozícióra – derül ki hazánk szakmai diákmunkáira specializálódott iskolaszövetkezetének jelentéséből.

Anyagi függetlenség

Már a Z generáció egy része is egyetemi éveit tölti, vannak köztük, akik a mamahotel kényelmét élvezhetik, de sokaknak kell egyedül helytállniuk a mindennapokban. A diákhitel sokak számára opció, de a diákévek alatti jólétet a diákmunka-vállalás lehetősége könnyítheti meg igazán. A hallgatók többsége az így megkeresett bevétel java részét a megélhetésre fordítja, de jócskán akadnak olyanok is, akik fizetésükből az egyetemi közéletben való aktív részvételüket finanszírozzák.

A junior szakmai álláslehetőségekre szakosodott Schönherz Iskolaszövetkezet minden évben felméri az aktuális hallgatói munkavállalási kedvet, és figyeli a tendenciák változását. A 2019-es évet tekintve több érdekes újdonság mutatkozott a diákmunkák világában: a fiatalok már a hétvégi, illetve a munkaszüneti napokon is szívesebben vállalnak munkát, mint korábban, ezzel együtt a szakmai munkát vállalók munkaóraszáma is megemelkedett. Általánosságban is nőtt a munkavállalási kedv, az iskolaszövetkezet berkein belül közel 20 százalékkal több hallgató dolgozott 2019-ben, mint az előző évben. A Z generációban egyre inkább erősödik az anyagi függetlenség utáni vágy, tudatosabban terveznek előre és pontosan tudják, hogy mit szeretnének – mind pozícióban, mind anyagi elismerésben. Vannak olyan hallgatók, akik képesek akár egy hónapot is várni, hogy a kiszemelt pozíciókra felvegyék őket, vagy egy hőn áhított munkaadónál felszabaduljon számukra egy-egy munkaállomás.

Egyetemi kötelezettség

– Kétféle iránnyal találkozunk, és mindkettő nagyon tudatos döntés a diákok részéről. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik bizonyos időközönként állást váltanak, hogy jobban megismerhessék a munka világát, a másik csoport képviselői pedig inkább több hónapot, akár éveket is dolgoznak egy-egy cégnél, hogy aztán diplomaszerzés után állományba kerüljenek – mondta el Baross Levente, a Schönherz Iskolaszövetkezet elnöke.

A diákbéreket tekintve az elvárás évről évre egyre magasabb, a fiatalok átlagosan bruttó 1400 forintos órabért igényelnek, így végül nettó 200 ezer forint is landolhat a számlájukon, ha egyetemi kötelezettségeik engedik a magasabb óraszámú munkavállalást. A cégek az iskolaszövetkezetnél főként informatikai területekre keresnek lelkes juniorokat, de gazdasági és adminisztrációs feladatok ellátásában is számítanak rájuk. A legnagyobb hiánnyal küzdő területeken bruttó 3 ezer forint órabér is megkereshető (ezzel félmunkaidős vállalással elérhető a nettó 200 ezer forint), de a szakmai tudást nem igénylő feladatoknál sem megy már az ár bruttó ezer forint alá. Idén erősödött az a tendencia is, hogy a cégek maguk vállalják a fiatalok betanítását adott feladatokra, ezzel segítve a vállalati utánpótlást.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában