Adomány a gyerekek gyógyításáért

2019.12.05. 11:47

Hasznos eszközökkel gazdagodik a gyermekklinika

Kétmillió forintot adományozott a debreceni Tranzit-Ker Zrt. „A Gyermekklinika Alapítványa Gyermekeinkért” alapítványnak csütörtökön a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján.

Fotó: Kiss Annamarie

A cég immár kilencedik alkalommal nyújtott támogatást a gyermekklinikának; az összegből ezúttal nem egy nagyobb eszközt, hanem sok kisebbet vásárolnak, olyanokat, melyek a légzési nehézségben szenvedő gyerekek kezelését segítik. Ez a nővérek munkáját is megkönnyíti majd, és – mivel nem kell egyik gyerektől a másikig vinni, – a mostaninál is kisebb lesz a fertőzés kockázata – fejtette ki Balla György egyetemi tanár, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Fotó: Kiss Annamarie

Mátyus László dékán, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar elnöke arról beszélt, hogy az egészségügyben az elmúlt évtizedekben páratlan technikai, valamint gyógyszer- és terápiás fejlesztések történtek; mindez azonban hatalmas költségeket jelent, és nincs a világon az a finanszírozási rendszer, amely mindenki számára hozzáférhetővé tenné az összes gyógyítási lehetőséget. Emiatt fontos, hogy vannak olyanok, akik gondolnak a pénzügyi források pótlására, ahogyan teszi ezt Szabó Miklós, akinek adománya segíti a betegellátás színvonalának javulását.

– Személy szerint és a cégünk számára is mindenekfölött állnak a gyerekek; karitatív tevékenységünkben kiemelt a gyermekintézmények, a sérült gyerekeket ellátó intézmények, és az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került rászorulók támogatása – mondta Szabó Miklós, a Tranzit-Ker Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a mostani összeggel együtt idén több mint tízmillió forintot adományoztak. Elhangzott még: a mai adományozás azért a nyilvánosság előtt történik, hogy jó példával járjon elől mások számára is.

SzT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában