debreceni egyetem

2019.11.21. 10:34

Bepillantást nyertek a kutatók életébe

Természettudományos és Mérnöki Fesztiválon mutatta be szerdán a továbbtanulás előtt álló diákoknak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozhatnak, illetve milyen karrierlehetőségek várnak rájuk a TTK-s diplomával.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Immár 7 éve rendezik meg a DExpo első napjának délutánján az „Itt kutathatsz” Természettudományos és Mérnöki Fesztivált, amelynek célja, hogy a tanulni vágyókat megismertesse a TTK által kínált szakokkal és továbbtanulási lehetőségekkel.

– Nagyon fontos: amellett hogy előadásokat tartunk arról, milyen szakjaink vannak, standokat alakítottunk ki, ahol bárki megtekintheti az érdekes műszereket, valamint a látványos kísérletek sokaságát. Ezzel bepillantást nyernek a hallgatók a kutatók és oktatóik életébe. Cégeket is invitáltunk, olyan partnervállalkozások érkeztek, amik nagy számban alkalmaznak nálunk végzett diákokat. Hallgatóink lehetőséget kapnak tájékozódni; milyen követelményeket támasztanak a friss diplomásokkal szemben a képzéseinkben résztvevő vállalatok és partnereink – mondta az iTT Kutathatsz Természettudományos és Mérnöki Fesztivál megnyitóján Kun Ferenc dékán.

A fesztivál standjainál látványos kísérletekkel, játékos, interaktív feladatokkal várták a fiatalokat.

Gyönyörű Tamara

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában