önkormányzat 2019

2019.10.25. 13:12

Vidéki polgármestereket kérdeztünk, mit terveznek a következő években

Hosszúpályiban Zara Andrást, Nyíradonyban Tasó Bélát, Tiszacsegén Fekete Gergőt választották polgármesterré.

Fotó: Kovács Péter

 

Zara András
Fotó: olvasói felvétel

– Egy irányba kell menni! Ez azt jelenti, hogy a településünk érdekét, fejlődését, előrelépést szabad csak szem előtt tartanunk döntéseink meghozatalakor – jelentette ki Zara András, Hosszúpályi polgármestere. Hozzátette, hogy a képviselő-testület munkáját a pénzügyi és településfejlesztési, valamint az oktatási, kulturális, ifjúsági, sport és szociális bizottság segíti. A képviselők között van Berényi András leköszönt polgármester is, akit alpolgármesterré választottak az alakuló ülésen. – A legfontosabb feladatunk, hogy a már elkezdődött beruházásokat mihamarabb befejezzük, a családsegítő szolgálat épületét, a belvízelvezető rendszerünk bővítését például – folytatta Zara András. – Itt azonban figyelembe kell venni, hogy a bekerülési költség legalább 30 százalékkal emelkedett időközben. A jövőben folytatjuk az infrastrukturális beruházásokat. Utcánként újítjuk fel a rossz állapotban lévő aszfaltozott utakat, és nyolc utcánkban egyáltalán nincs még szilárd burkolatú út. Azokat is megépítjük. Erősíteni szeretnénk a kapcsolatot Debrecennel, ez ügyben találkozni szeretnék majd Papp László polgármesterrel. A Déli Ipari Park itt van a közelünkben, ebből mindenképpen előnyt szeretnénk kovácsolni, Hosszúpályiban van még szabad munkaerő-kapacitás. A kerékpárút-hálózatot Monostorpályi és Létavértes irányába kellene tovább építeni.

Tasó Béla
Fotó: olvasói felvétel

Fontos a keresztény kultúra

– A legfontosabb feladatunk az önkormányzat gazdasági helyzetének stabilizálása egy átgondolt, komplex intézkedéssorozattal. Gazdasági és munkaszervezési ésszerűsítést végzünk; az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaság működését átszervezzük. Mindezáltal stabilabb lesz a város gazdálkodása – ezt Tasó Béla, Nyíradony közelmúltban megválasztott polgármestere válaszolta kérdésünkre, aki elmondta azt is, hogy munkáját egy nagyon jó összetételű, konstruktív és együttműködő képviselő-testület segíti a következő öt évben. A nyolcfős testületből hatan a Fidesz-KDNP színeiben jutottak be (ő maga is a pártszövetség polgármester-jelöltje volt), rajtuk kívül két független képviselő került be a várost vezető grémiumba. Alpolgármesternek javaslatára a független Kovácsné Frank Magdolnát választotta meg alakuló ülésén a képviselő-testület. A jelölésével is az összhangot, az együttműködést akarja erősíteni. Tasó Béla beszélt a közép- és hosszútávú terveiről is. – Vissza kell térnünk a 2014 előtti időszakhoz, tovább kell erősíteni városunk külső kapcsolatait, a gazdaságnak is lendületbe kell jönni, ehhez a vállalkozókkal közösen látunk neki. A digitalizáció világában is előre kell lépni, és persze utakat, járdákat is építünk. Fontos a keresztény kultúra megőrzése, továbbadása a fiataloknak.

Fekete Gergő
Fotó: olvasói felvétel

Fontosak a munkahelyek

– Munkahelyteremtést, fürdőfejlesztést, valamint a csegeiek mindennapi életét könnyítő beruházásokat tervezek a következő években – foglalta össze legfontosabb teendőit Fekete Gergő, Tiszacsege polgármestere. – Tiszaújvárossal jó az összeköttetésünk, most is sokan járnak oda dolgozni. Ehhez hasonlót lehetne kialakítani Debrecennel, a BMW-gyárral, mégpedig úgy, hogy a közlekedési vállalattal egyeztetve, kezdetben akár néhány hónapos próbaként, a munkaidőhöz igazodva gyorsjáratok mennének a megyeszékhelyre. És természetesen a helyi vállalkozásokat is támogatni kell, az ő megerősödésük is javít majd a jelenlegi foglalkoztatási helyzeten. Ez akár megfelezheti a közfoglalkoztatottak jelenlegi számát. A gyógyvizes strandfürdőnk fejlesztését azzal kellene kezdeni, hogy átalakítjuk a működtetését, tulajdonviszonyait. Előnyös gazdasági konstrukcióval nyereségessé lehet tenni a fürdőt. Ez a helyiek, illetve a turizmus igényeit is szolgálják, mint ahogy az is, hogy a halászcsárda tulajdonosával egyeztetve közösen több napossá is lehetne bővíteni a két nagy nyári rendezvényt. A kisváros mindennapi életének könnyítésére például egy kilenc személyes kisbusszal irányjáratokat indítanánk be. Mindezt egy olyan képviselő-testülettel valósíthatjuk meg, amelyben többségben vannak a régi tagok.

Kovács Zsolt

Az élet különböző területeiről

Zara András, Hosszúpályi polgármestere őstermelő, dísznövény termesztő, előtte az építőiparban dolgozott, régóta benne van a település közéletében. Tizenhét éve bizottsági tag, 2006-tól képviselő, 2001-től társadalmi megbízatású alpolgármester volt.

Tasó Béla, Nyíradony polgármestere számára nem ismeretlen a közigazgatás világa. Tizennégy évig a nyíradonyi polgármesteri hivatal ügyintézőjeként dolgozott, hat esztendeig pedig a járási hivatal kormánytisztviselőjeként tevékenykedett.

Fekete Gergő, Tiszacsege polgármestere tősgyökeres csegei, tudatosan készült, hogy városa első embere legyen. Mindig érdeklődött a közélet iránt. Nemzetközi kapcsolatok szakértői, majd közigazgatás szervező diplomát szerzett. Fiatal, huszonkilenc esztendős.

Borítókép: A polgármesteri hivatal épülete Hosszúpályiban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában