elismeréseket adtak át

2019.10.23. 14:47

Munkájukkal, emberségükkel mutatnak példát

Lélekhez szóló, a debreceniséget erősítő műsorral köszöntötte az 1956-os forradalom és szabadságharc 63., a köztársaság kikiáltásának 30. évfordulóját a debreceni önkormányzat a Kölcsey Központban.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Papp László polgármester köszöntőjét a forradalom után három verse miatt börtönbe zárt Buda Ferenc, Kossuth-díjas debreceni költő visszaemlékezésével kezdte. – Azért szenvedett, mert hazug időkben is igaz maradt. Ez teljesítmény, amelyet minden közösségnek ünnepelni és elismerni kell – mondta Papp László, aki a 63 esztendővel ezelőtti debreceni események kapcsán felidézte, hogy a debreceni laktanyákból kirendelt katonák nem voltak hajlandók a tömegbe lőni. Lőttek viszont az ÁVO-sok, a sortűzben ketten életüket vesztették, de a forradalmat itt sem tudták megállítani.

– '56 debreceni hősei példát mutattak elkötelezettségből, emberségből. Bár a szabadságharc elbukott, hősei nélkül nem ilyen lett volna a rendszerváltás 1989-ben, és hiszem azt, hogy nem ünnepelnénk ma ilyen szabadon és biztonságban – tette hozzá a városvezető, majd áttért az elismertekre. – Most is azért gyűltünk itt össze, hogy a példamutató debreceniek előtt is tisztelegjünk. A város fejlődését célul kitűző munkához mindig szükség van azokra a művészekre, tudósokra, sportolókra, elhivatott szakemberekre és támogató közösségekre, akiknek elismerjük a tevékenységét. Kitüntetettjeink mindegyike olyan ember, aki nem a saját szempontjait, saját érdekeit tekinti elsődlegesnek, hanem mindenkor a közösséget teszi az első helyre. Olyan odaadó és áldozatos munkát végzők, akiknek fontos a város, és az a közösség, amelyben élnek. Ezt az elszánást és teljesítményt köszönjük meg.

Nincs sem régi, sem új

Rendhagyó módon nem ünnepi közgyűlést, hanem díszünnepséget tartott a debreceni önkormányzat a Kölcsey Központban. Papp László polgármester elmondta, néhány nappal vagyunk a választások után, s az új képviselő-testület csütörtökön tartja alakuló ülését. A városi megemlékezésre meghívták a leköszönt és az alakuló közgyűlés tagjait is.

– Következő öt évben ugyanazzal az elszánással, elköteleződéssel fogunk dolgozni a városért, mint ahogy azt az elmúlt időszakban tettük. Kihívásokban nem lesz hiány, mindennapi munkánkban pedig azok is utat mutatnak számunkra, akiket most köszönthetünk, elismerhetünk – zárta köszöntőjét Papp László polgármester, majd átadta az elismerteknek a debreceni közgyűlés által odaítélt Csokonai-, Hatvani-, Hajós Alfréd- és Boncz László-díjakat.

KZS

Laudációk

Debrecen Város Csokonai-díja elismerést Debrecen Megyei Jogú Város képviselő testülete a kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén kimagasló alkotó tevékenységért; a társadalomtudományok, a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értékeket teremtő kiemelkedő munkáért; valamint átfogó életmű elismeréseként adományoz. A közgyűlés ez évben Debrecen Város Csokonai-díja elismerő díjat adományozott Bakota Árpád színművésznek, Gyöngy Péter művelődésszervezőnek, a Motolla Egyesület – Debrecen elnökének és Gyöngy Enikő zománc- és ötvösművész, népi iparművésznek, valamint Juha Richárd szobrászművésznek.

A szabadkai születésű Bakota Árpád színművész több, mint 27 éve tagja a Csokonai Színház társulatának. Az Újvidéki Színházban és a Szabadkai Népszínházban töltött évek után szerződött a debreceni színitársulathoz. Neve nem csak a társulattal, de Debrecennel is összeforrt: ikonikus szerepeket játszott, történelmi témájú darabokban a debreceni hitélet nagy alakjait keltette életre. Nem egyszerűen tagja, hanem tartópillére a társulatnak, a fiatal színészek mentora évek óta. Sokoldalú színművész, mindig felkészült, és kíváncsian közelíti meg az új feladatokat. Előadóművészi tevékenysége mellett 2002 óta vesz részt új színészgenerációk képzésében az Ady-gimnáziumban. Szakmai kvalitásai, a debreceni kulturális életben betöltött szerepe és a debreceni színész-utánpótlás nevelésében végzett munkájának köszönhetően a fiatal színészgenerációk példaképe.

Gyöngy Péter művelődésszervező és Gyöngy Enikő iparművész húsz éve, azaz alapítása óta vesznek részt aktívan – családjukkal együtt – a Motolla Egyesület – Debrecen tevékenységében. Gyöngy Péter pályáját vidéken kezdte, majd a Debreceni Egyetem művelődési irodáját vezette. 2013-tól a Debreceni Művelődési Központban segíti a város kultúrájának fejlődését. A Motolla Egyesület – Debrecen elnökeként pedig a magyar hagyományok értékeinek megújító, éltető továbbadását szolgáló rendszeres, komplex családi rendezvények szervezésének egyik fő felelőse. Gyöngy Enikő iparművészi érdeklődésének középpontjában az ősi aranyműves zománctechnika, ezen belül is a rekeszzománc alkalmazása áll. 1997-ben létrehozta a zománcművészet egykori rangjának helyreállítását célzó alkotóközösséget, melynek tevékenységi körét 2018-ban kiegészítette a nemezművességgel, és elindította a Gyöngy-ház Alkotóműhelyt.

Juha Richárd szobrászművész a nyíregyházi művészeti szakközépiskola elvégzése után a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Karának szobrász szakán tanult. A debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium művésztanára volt tíz éven át. Számos köztéri alkotással büszkélkedhet szerte az országban és határainkon túl egyaránt. Ezek közül kiemelkedik Klebelsberg Kúnó egykori kultuszminiszternek a Debreceni Egyetem főépülete előtt található szobra, és jelentős a Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat tagját ábrázoló, szintén egész alakos plasztikája is. Budapesten, Washingtonban és Lengyelországban is vannak köztéri szobrai. Számos mellszobrot és kisplasztikát is készített. Művészeti tevékenységét városunk eddig több ösztöndíjjal ismerte el. 2019-ben az egyik legjelentősebb állami elismerésben, Munkácsy Mihály-díjban részesült.

A Debrecen Város Hatvani-díja elismerést a közgyűlés azon személyeknek adományozza, akik a város fejlesztése érdekében a természettudományok, a gazdasági élet, az egészségügy, a szociális tevékenység, az idegenforgalom és a környezetvédelem területén kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki; valamint átfogó életműveket ismer el vele. Ebben az évben a közgyűlés Debrecen Város Hatvani-díja elismerést adományozott prof. dr. Kiss Attila egyetemi tanár, belgyógyász-haematológus professzornak, valamint a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet Védőnői Szolgálatának.

Prof. Dr. Kiss Attila egyetemi tanár, belgyógyász-haematológus professzor. Úttörő munkát végzett a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma II. Belgyógyászati Klinikáján a hematológiai osztály létrehozásában, a csontvelő-diagnosztikai kutatásokban, illetve a hemopoetikus őssejtátültetés bevezetésében. Munkacsoportjuk Debrecenben 2003 szeptemberében végezte az első ilyen átültetést. Jelentős nemzetközi kapcsolatokat épített ki, amelyeknek köszönhetően a transzplantációs részleg az Európai Csontvelő Transzplantációs Szervezet egyik szakmai központja. Részt vesz a hallgatói és a szakorvosképzésben, hallgatói pályázatokat menedzsel és értékel. Többek közt vezetőségi tagja a Hematológiai és Transzfúziós Társaságnak, társalapítója az Ecclesia Mater Alapítványnak, amely egyben a II. Belklinika alapítványa, s célja a határon túli magyarok jobb hematológiai ellátása, illetve a transzplantáció további fejlesztése.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet Védőnői Szolgálata az egészségügyi alapellátás rendkívül fontos része. A szolgálat munkája nélkülözhetetlen a lakosság egészségmegőrzésében, a tudatos egészségfejlesztésében. Debrecenben 62 területi és 30 iskolai védőnő közel 38.000 gyermek gondozásáról, szűrővizsgálatáról gondoskodik. A védőnők a város nevelési-oktatási intézményeiben vesznek részt a gyermekek, diákok egészségügyi ellátásában, szervezik az iskolai egészségnevelést. Tevékenységük az egészségügyi feladatok ellátása mellett rendkívüli fontosságú a gyermekvédelmi jelzőrendszerben is. A debreceni védőnői szolgálat működése során tagjai számtalanszor bizonyságot tettek kiváló szakmaiságukról, elhivatottságukról, teherbírásukról. A folyamatosan változó elvárásoknak, követelményeknek eleget tenni rendkívül összetett feladat, ugyanakkor erőt ad számukra a családok szeretete, a kollegialitás és a szakmába vetett hitük. A díjat a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet Védőnői Szolgálata nevében Kissné Ary Szilvia területi védőnői koordinátor vette át.

A Debrecen Város Hajós Alfréd-díja elismerés a versenysportban, a szabadidősportban és az utánpótlás-nevelésben sportvezetői, edzői szakterületen magas színvonalú munkát végzőknek; azon sportolóknak, akik kimagasló eredményeket értek el; illetve a testnevelés és diáksport területén éveken keresztül kifejtett kiemelkedő sportszakmai, oktató munkáért, maradandó értékeket teremtő tevékenységért adományozható egyéneknek és közösségeknek egyaránt. Hajós Alfréd elismerő díjban részesült Asztalos József testnevelő tanár, kosárlabdaedző és Senánszky Petra 11-szeres világbajnok és kétszeres világjátékok győztes uszonyos úszó.

Asztalos József a Debreceni Tigrisek Kosársuli egykori alapítója és a Debreceni Kosárlabda Akadémia edzője, a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája testnevelő tanára, a sportág egyik meghatározó egyénisége. 40 éve foglalkozik eredményesen városunk oktatási intézményeinek és sportklubjainak fiataljaival. Munkáját töretlen lelkesedéssel és következetességgel végzi. Szigorúsága mellett a szeretetét is érzik tanítványai, akik nagyon kedvelik és ragaszkodnak hozzá. Edzői pályafutása az utánpótlás-nevelésben teljesedett ki, tucatnyi korosztályos válogatott játékost köszönhet neki a magyar kosárlabdasport. A diákolimpiákon és az országos Kenguru Kupán tanítványai rendszeresen szép sikereket érnek el. Magas színvonalú pedagógiai munkája meghatározó szerepet töltött be számos tanítványa jövőjében.

Senánszky Petra a Debreceni Búvárklub uszonyosúszó sportolója, a Debreceni Sportcentrum úszó versenyzője. Nyolc évesen kezdett el úszni. Korán kiderült róla, hogy tehetséges a vizes sportokban, elsősorban uszonnyal a lábán érezte jól magát. 2008 és 2011 között 2-2 junior világ-, és Európa-bajnoki első helyezést szerzett, a korosztályos rekordok mellett 15 évesen már felnőtt világcsúcsot is döntött. Azóta a világbajnokságokon, világkupákon és világjátékokon is sorra szerzi az aranyérmeket. Valamennyi rangos sporteredményét szinte lehetetlen felsorolni: 11-szeres világbajnok, 6-szoros Európa-bajnok, 51-szeres világkupa győztes, valamint jelenleg is 3 érvényben lévő világrekordot tart uszonyos gyorsúszásban. Számtalan alkalommal, több fórumon választották már az „Az év sportolójává”. Ő a valaha volt legeredményesebb magyar uszonyosúszó, mindemellett többszörös országos bajnok úszó is. A versenyzés mellett nagy figyelmet fordít tanulmányaira: 2017-ben a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán biológia szakon végzett, az idén pedig természettudományi szakfordítói diplomát szerzett.

Debrecen Város Boncz László-díját a közgyűlés a gyermekvédelem, gyermekjólét, családsegítés, idősgondozás, a fogyatékos személyek ellátása; valamint az egészségügyi alap- és szakellátás, az egészségmegőrzés területén intézményesített vagy intézményi kereteken kívül, a lakosság érdekében kimagasló szakmai tevékenységet végző és kiemelkedő eredményeket elért személyek munkájának elismeréseként adományozza. Az ebben az esztendőben negyedik alkalommal odaítélt díjat Böszörményi Zoltánné, Debrecen Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődei Intézménye Károlyi Mihály Utcai Tagintézményének vezetője és Urbinné Deli Anna, Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központjának esetmenedzsere kapta.

Böszörményi Zoltánné Debrecen Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődei Intézménye Károlyi Mihály Utcai Tagintézményének vezetője. Közel 40 éve dolgozik itt: ez az első és egyetlen munkahelye. Pályáját gondozónőként kezdte, de már fiatalon nagy hangsúlyt fektetett szakmai ismereteinek bővítésére. Tudását jelenleg is folyamatosan fejleszti: az elsők között teljesítette az intézményben a minősítési eljárást. 2010 óta kisgyermekgondozó-nevelő tanfolyamon adja át a hallgatóknak több évtizedes elméleti és gyakorlati tapasztalatait. Gyermekközpontú, ezen a téren nem ismer teljesíthetetlen feladatokat, és sohasem sajnálja az időt az emberi kapcsolatok építésére. A személyiségéből áradó közvetlenség és humor az, amely megnyitja az embereket. Igazi csapatépítő, remek munkahelyi közösséget alakított ki. Munkájában fáradhatatlan, ami pozitív életszemléletének is köszönhető. Megbecsülést és elismerést vívott ki a debreceni családok, kollégái és vezetőtársai körében egyaránt.

Urbinné Deli Anna 2002-től dolgozik Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központjában. Munkáját családgondozói asszisztensként kezdte. Az intézményben eddig eltöltött 17 év alatt eredményes, színvonalas szakmai munkát végzett. Munkájára minden esetben a minőségre való törekvés jellemző. Esetmenedzserként, tereptanárként és mentorként nagy figyelmet fordít arra, hogy mind maga, mind munkatársai magas színvonalon lássák el munkájukat, ezáltal professzionális segítséget kaphatnak a szolgáltatást igénybe vevők. Alapvető feladatai mellett – annak távollétében – ellátja a területi vezető helyettesítését is. Rendszeresen részt vesz a központ speciális tevékenységeiben, utcai- és lakótelepi szociális munkában. 2015-ben mediátori végzettséget szerzett, melyet azóta is rendszeresen használ főleg párkapcsolati problémák megoldása érdekében, de időnként kamaszgyerekek és szülők közötti közvetítői tevékenységet is végez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában