állatvilág

2019.10.08. 21:10

Gondoskodó kezekben a tengerimalacok

Olyanok, akár a kutyák, macskák: vágynak az emberi szeretetre.

Fotó: Olvasónk felvétele

Hajdu-Gaál Renáta gyerekkora óta imádja az állatokat, néhány évesen már volt tengerimalaca, s akkor megfogadta, hogy felnőttként is nevelni fog néhány egyedet.

– Egy debreceni tenyésztőtől vásároltuk a borzas szőrű tengerimalac lánytestvérpárunkat, azonban később kiderült, hogy nem testvérek, valamint nem is azonos neműek, hiszen egyik reggel alom fogadta a családot. Egyébként nagyon örültünk, a második alomból a kislányt meg is tartottuk, így van most jelenleg két tengerimalacunk, akiket a lányaink, Bogi és Mici imádnak. Királynőként élnek nálunk a rágcsálók, emeletes lakosztályuk van, amelyben a kézzel készített játékok minden mozgásidényüket kihasználják. Olyanok, mint a kutyák vagy a cicák, vágynak az emberi szeretet, simogatásra, ugyanúgy elalszanak az ölben, mint a többi háziállat. Nagyon örülök, hogy a kislányaim is hasonlóképpen szeretik a tengerimalacokat, mint ahogyan jómagam tettem gyermekként – mondta lapunknak a kétgyermekes édesanya.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában