helyi kultúra

2019.09.20. 12:42

Zenés gálaest Ladányban

Az est folyamán a rock- és a könnyűzene is szerepet kapott.

A kultúra, a zene és színházkedvelők örömére kétfelvonásos musical-operett gálaestet rendeztek szeptember 18-án a Dorogi Márton Művelődési Központban. Az intézmény vezetője, Erdei Anna elmondta, a programot ezúttal Tódor Györgyné pedagógussal közösen valósították meg. – Az ötlet onnan született, hogy a színház az életemnek mindig is része volt, Dorogi Barbara színésznő pedig egykori tanítványom. A kapcsolatunk az azóta eltelt évek alatt sem szakadt meg, így örömmel invitáltam a városba, ő pedig lelkesen fogadta a felkérést – mondta Tódor Györgyné.

A kulisszák mögött a Napló munkatársának alkalma nyílt a helyi kötődésű, jelenleg Budapesten élő Dorogi Barbarával beszélgetni. Ő elmondta, mai napig fontosak számára a gyökerei, ezért örömmel lép fel a környéken. – Nagy szeretettel a szívemben érkeztem ide Püspökladányba. A közönség és egykori tanárom miatt is különleges ez az alkalom – árulta el Barbara. Elmondta, a repertoár összeállításánál egyfajta műfajok közötti utazásra invitálják a nézőket. A musical-, operett-, a rock-, sőt, a könnyűzene és a nóta is szerepet kapott a kínálatban.

Buch Tibor, a Budapesti Operettszínház művésze is színpadra lépett, akit a televízió képernyőjéről is ismerhet a közönség. Mint mondta, a televíziós szakma is izgalmas, de a színpad nagyon inspirálóan hat rá. – Imádom ezt a zenés színházi műfajt, nagyon szeretek énekelni! Ez olyan töltődés, olyan egyszeri és megismételhetetlen intim kapcsolat a színpadon, ami mindennel felér – tette hozzá.

LB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában