oktatás

2019.09.06. 12:56

Hálát adnak az új tornateremnek Hajdúböszörményben

Negyedszázados álom vált valóra a Baltazár Dezső Református Általános Iskolában.

Fotó: Illusztráció, Pixabay

Istentiszteleten ad hálát a Hajdúböszörmény Bocskai téri Református Gyülekezet 2019. szeptember 8-án, hogy felépült az egyházközség fenntartásában működő Baltazár Dezső Református Általános Iskola tornaterme. A 15 órakor kezdődő hálaadó istentiszteleten dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét. Ezt követően kerül sor az épület ünnepélyes átadására, melyen a püspök mellett részt vesz Szabadi Árpád, a Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese; Kiss Attila, Hajdúböszörmény város polgármestere; Balláné Bodai Judit intézményvezető és az építtető egyházközség elnök-lelkipásztora, Loment Péter is.

A tornaterem kezdettől, negyedszázadon át komoly hiánya volt az iskolának, amely most, az iskola alapításának jubileumi évében végre beteljesült.

Eddig az intézmény egy külső, bérelt helyszínen tudta a négyszáz főnyi diákság mindennapos testnevelését biztosítani, ami egyrészt nagy anyagi terhet jelentett, másrészt az iskolai élet szervezését is megnehezítette. Remények szerint ez a szép, korszerű tornaterem biztosítja a tanulók számára a mindennapos testmozgást, és hozzájárul az egészséges életmódra neveléshez – olvasható a Baltazár Dezső Református Iskola közleményében.

– A tornateremhez – bár sokszor kértünk és reméltünk – sokáig semmilyen külső anyagi segítséget nem kaptunk. Csak az Úrra számíthattunk, valamint az iskolát igazgatók és a gyülekezetet vezetők tőle kapott bölcsességére. A tornaterem építését már az iskolát alapító igazgató, Eszenyi Balázs is tervbe vette. Vezetése alatt az iskola épületén számos fejlesztés és bővítés valósult meg. 2011-től kezdődően az iskola jelenlegi vezetése, folytatva a rendkívül takarékos gazdálkodást, az intézmény minden megtakarítását a tornaterem építésére különítette el. A pénzügyi alap kialakításával egy időben kezdődött a telkek megvásárlása, rendezése. A telekösszevonásokhoz és az összesen öt ingatlant érintő építési telek kialakításához a városi önkormányzat jószándéka és közreműködése is kellett – tájékoztatott az intézmény vezetője, Balláné Bodai Judit.

– 2018-ra kiderült, hogy ahogyan a korábbi, úgy a jelenleg futó pályázati ciklusban sem számíthatunk sem európai uniós, sem kormányzati, vagy egyéb támogatásra. Akkor a gyülekezet és az iskola vezetése az önerős építés elkezdése mellett döntött. A még hiányzó összeget visszatérítendő előlegként a Református Köznevelési Előfinanszírozási Alap biztosította számunkra. A tornaterem alapkövét az gyülekezeti házunkért tartott hálaadásunk napján, 2018. szeptember 16-án helyeztük el – tette hozzá Balláné Bodai Judit.

Táncterem és orvosi szoba

A tornaterem több mint ezer négyzetméternyi hasznos alapterülettel rendelkezik. Mérete (444 m2) alkalmas legalább két osztály párhuzamos kiszolgálására. A négy öltöző, a mosdók, a tanári szobák és kiszolgáló szertárak, gépészeti helyiségek mellett még egy táncterem és egy tanterem is helyet kapott itt. Sőt, immár önálló orvosi szobája is lesz az iskolának. A játéktér akadálymentesen megközelíthető, a sajátos igénnyel rendelkezők számára speciális öltözővel és mosdóval tettük lehetővé az intézmény használatát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában