Debreceni Virágkarnevál

2019.08.18. 12:33

Idén is életre kelt a Debreceni Egyetem Főépülete – videó

A virágkarneváli program keretében 3D épületvetítés vette kezdetét a Debreceni Egyetem Főépületének homlokzatán pénteken.

Fotó: Matey István

A monumentális épületvetítés minden nap 21 és 24 óra között látható, ahol a művészek alkotásaikkal, a fény segítségével egy varázslatos világba engednek betekintést.

A 3D mapping – a látványosság 3 év után visszatért első helyszínére, az Egyetem térre.

Idén új csapat, a nemzetközileg elismert alkotócsoport, a LimeLight „keltette életre” az egyetem homlokzatát.

– Az egyetem főépülete rendkívül ideális helyszín, hiszen egyedülálló módon található előtte egy kis tó, ami visszatükrözi a kivetített motívumokat, ami egy nagyon különleges végeredményt ad; valamint egy nagyon szép architektúra is. Az alkotások központjában az épület mint főszereplő áll. Egy nagy csapat munkáját foglalja össze a végeredmény. Igyekeztünk olyasvalamit létrehozni, amit még korábban nem láthatott a közönség. Mi egy komplett kis fényfesztivált hoztunk ide az Egyetem térre – mondta Dávid István, a Limelight alkotócsoport egyik alapítója és producere.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában