Zokni, szandál… 2.

Izzadékony a lába? Nem? Gratulálunk, ez jó hír, ráadásul így megúszta a további olvasást, lapozhat tovább, vagy elmozdulhat hasznosabb időtöltés felé.

Ellenkező esetben könnyen meglehet, hogy találkozott a következő helyzetekkel, és nemsoká máris jobban megérti a zokni-szandálosokat, hacsak épp nem ön is közéjük tartozik.

Ha olcsó szandált vesz, olyat, amelynek az ön talpa bőrével érintkező felülete műanyagból van, és – engedve a népi divatdiktatúrának – nem húz zoknit, van rá esély, hogy már tapasztalta: nincs az a hűvös idő, amelyben ne volna képes a lába izzadtan csúszkálni a műanyag talpon, ha huzamosabb ideig egyfolytában hordja a lábbelit. Önnek kellemetlen érzés, a környezete pedig szagolhatja.

Ha drága szandált vesz, príma, finom bőrbéléssel, akkor nem fog benne csúszósra izzadni a pucér talpa, a természetes anyag elvezeti a test páráját, viszont attól, ahogy a nyirkos bőrfelületek (a szandálé és az öné) járás közben folyamatosan dörzsölik egymást, egy idő után a huszonezer forintos remekmű belseje bizony megadja magát; bármennyire megkedvelte, lehet másikat venni.

Erre találták ki az áldott pamutzoknit, száz százalék cotton. Hogy szandállal sokak szerint csúnya, ön pedig nem szeretne az ekképp vélekedő embertársai lelkén nehezen gyógyuló sebet ejteni? Van erre is megoldás. Kevésbé feltűnő színű zoknit kell venni, és nem olyat, amelyik nyakig ér, hanem egészen rövidet, éppen csak takarja a lábfejét. Diszkrét, testszínű titokzokni, kevésbé nyitott szandállal – kellő távolságból a pápaszemes öreg ördög sem veszi észre.

Hoppá! És közelről?

Ugyan, kérem! Nem kell magunkhoz közel engedni akárkit.

A szerző legutóbbi, ehhez kapcsolódó írását itt olvashatják.