Romaételek, romatánc, romazene

2019.07.20. 20:36

Gasztronómiai fesztivált tartottak Pocsajban

Roma gasztronómiai napot tartott a település cigány kisebbségi önkormányzata szombaton.

Fotó: Kovács Péter

Fotó: Kovács Péter

Rézműves Elemérnek, a rendező önkormányzat elnökhelyettesének a szavaiból azonban kiderült, hogy itt nemcsak az ételeiket mutathatták be egymásnak és a falu többi lakosának, hanem a kultúrájukat is.

– Hagyomány már, hogy júliusban egy hétvégén összejövünk a mi ünnepünkre. Az idén már harmadik alkalommal gyűltünk össze itt, a Cigány-tó partján, Pocsaj központjában, hogy bemutassuk az érdeklődőknek a hagyományos ételeinket. Tíz csapat nevezett előzetesen, de csak nyolcan vállalták el a főzést, a versenyt. A lényeg azonban a közösségi élmény, az összetartozás érzése, a hagyományaink, kultúránk bemutatása és azáltal éltetése. Ilyenkor előadjuk dalainkat, táncainkat is, fellépnek a helyi zenészek. A főzéshez az összes alapanyagot a kisebbségi önkormányzat adta. Azoknak, akik nem tartoznak egyik főzőcsapatba sem (mintegy 200-250 fő) Barna György főz cigánylecsót, így senki sem marad éhen.

KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában