bocskaikert

2019.07.17. 09:38

Hamar megoldódott a házszámigénylési gond

Panasza ellenére az ügyfél a kérelmezés napján végezhetett a hivatalban.

– A fiam vett tavaly a bocskaikerti Virág utcában egy kiskertet, ahol kis ház is van. Ez a 4. szám lenne, szeretne oda bejelentkezni, de a debreceni önkormányzat nem tudja elintézni, mivel nem tudja, hányas számú házról van szó – írta Fóris Miklós a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségének küldött levelében. – A bocskaikerti polgármesterhez küldtek a házszám miatt, de ott elutasítottak többek között azzal, hogy a műszaki ember csak jövő héten lesz bent. Közben a szemétdíj értesítőjét meg már bedobták a telekre. Hogy is van ez? – kérdezi.

Átvette a határozatot

Olvasónk panaszát természetesen továbbítottuk Bocskaikert polgármesterének, Szőllős Sándornak, s ő a következőket válaszolta olvasónk felvetéseire: „A Bocskaikerti Polgármesteri Hivatalban címképzés ügyben több ügyfél ügyét intéztük ezen a héten is. Valamennyi esetben az ingatlanok címét a hatályos jogszabályoknak megfelelően, határ­időben, az ügyfelek megelégedésére intézzük el. A jelzett esetben az ügyfél tájékoztatást kapott, hogy a címképzés egyeztetésre szorul, mivel az ingatlan a település zártkerti részében található. Az ügyet a kérelem indításának napján elintéztük. Az ügyfél az elkészített határozatot a délután folyamán átvette, így a további ügyeinek intézését még aznap tudta kezdeményezni.”

VA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában