dolgozói derbi

2019.06.07. 18:53

Közösségi szórakozás az egyetem dolgozóinak

Idén is megrendezte a Dolgozói DErbi-t a Debreceni Egyetem, amelyen egész napos program-kavalkáddal várta valamennyi munkatársát és hozzátartozóit a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén.

Fotó: Matey István

Közel 6000-en regisztráltak az idei Derbire, amelynek célja az volt, hogy a mindennapok munkáiból kiszakadva, közösen érezzék jól magukat az egyetem munkatársai. A rendezvényre évről évre egyre többen regisztrálnak, tehát a program népszerűsége eddig töretlen.

– Negyedik éve szervezzük meg a dolgozói DErbit, aminek mottója: Értünk. Nekünk. Velünk. Ez azt jelenti, hogy az egyetem egy napot arra szán, hogy azok a munkatársai, akik nap, mint nap tesznek azért, hogy az egyetem a felsőoktatás élvonalába tartozzon – európai színvonalon is – egy napot kikapcsolódjanak és mindenféle színes programon vegyenek részt. A programok egy része családbarát, de emellett csapatépítő jellegűek is. Ilyen például a főzőverseny és a sportversenyek – mondta Rőfi Mónika a Debreceni Egyetem Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában