Út a fenntartható jövő felé

Debrecen - Egy ékszernek nem kell hivalkodónak lennie ahhoz, hogy megmutassa viselőjének igazi karakterét.

Így vélekedik a fiatal divattervező, Turi Attila István, aki beton ékszereivel szerepel a CSAK Design csapatában. A Cselekvő Alkotó Közösség, mely a Debreceni Kőr Dáma Egyesület támogatásával jött létre, a hétvégén ünnepel: egy éve jött létre, hogy helyi iparművészeknek és tervezőknek adjon bemutatkozásra lehetőséget. „A már hagyománnyá vált designvásár első szülinapi eseménye hatalmas mérföldkő számunkra, mert tisztán látszik, hogy Debrecenben is van helye és létjogosultsága egy ilyen kezdeményezésnek. A vásár egy éve alatt dinamikusan fejlődő, a tudatos életmódot szem előtt tartó közösséggé nőtte ki magát, melynek egyformán tagja tervező és vásárló. Az áprilisi eseményen igyekszünk még nagyobb hangsúlyt fektetni a tudatos fogyasztás népszerűsítésére és a környezetvédelem fontosságára” – olvasható a vasárnapi születésnap ajánlójában.

Beton ékszerbe zárt minimalizmus

Turi Attila István divattervező közgazdászként végzett az egyetemen, majd a Team Academy Debrecen képzésén csiszolta vállalkozói ismereteit. Elvégezte a Debreceni Művészeti Akadémia divattervező szakát, és a vizsgakollekciójában szereplő ruhadarabok mellé álmodta meg azokat az ékszereket, amelyek bemutatásával most a CSAK Design csapatát erősíti.

– Éreztem, hogy a ruhák mellé készítenem kell valami kiegészítőt, s az ékszerek jutottak eszembe a második körben, a táskák után. Abban viszont biztos voltam, hogy valamilyen alternatív alapanyagot keresek, amivel én is tudok dolgozni, hiszen az ékszerkészítést nem tanultam. Így találtam rá a betonra. Az első próbaöntést követően – ahogy megéreztem az illatát, a tapintását – el is dőlt, hogy ez megmarad, és ebből készülnek majd az ékszerek – idézte fel Attila, aki tehát közgazdászként végzett, majd elővett egy cementeszsákot…

– Valóban, hagyományos építőipari cementtel kezdtem, amit aputól kértem. Már gyerekkoromban is érdekelt a tárgykultúra, nagyon szerettem rajzolni, valamilyen szinten mindig is kötődtem a művészetekhez, de abban biztos voltam, hogy először más lesz az irány, így lettem közgazdász. Nagyon örülök, hogy így tettem, mert kaptam egy tudáshalmazt, egy komplex látásmódot, ami segít abban is, hogyan lehet felépíteni egy márkát egy hobbinak induló tevékenységből. Mert kis márkák esetén tapasztalom, hogy a vállalkozáson belül mindent mi csinálunk egy személyben a pénzügyektől a logisztikán, a csomagoláson át az adminisztrációig. Ezt a folyamatot könnyebb a gazdasági ismeretekkel keretek közé rendezni – folytatta a divattervező. Betonba zárt minimalizmus – így aposztrofálja az általa kitalált ékszereket. Akinek a betonról elsőként a járda jut eszébe, elképed, mennyire precíz ez a gyártási folyamat.

– Meditatív állapot: nagyon bensőséges kapcsolatban vagyok az anyaggal, sokszor napokon keresztül forgatom a kezeim között, csiszolom rétegről rétegre a kicsit szabálytalan formában létező medált vagy gyűrűt. Folyamatosan kapcsolatban vagyok az anyaggal; van egy kis műhelyem, ahol csak én vagyok, és amikor dolgozom, megszűnik a külvilág. A precizitás egyébként a személyiségem erős alappillére, más téren is az vagyok. A minimalizmus is nagyon közel áll hozzám, nem mellesleg pedig letisztultabb formákkal dolgozom, ez pedig megköveteli azt, hogy a derékszög az derékszög legyen, a párhuzamos pedig párhuzamos. Az egyszerű, merev formákhoz nélkülözhetetlen a precizitás – ehhez viszont sok idő kell.

A kísérletezés folyamata

– Ahogy minél jobban megismerem az anyagot, mindig találok valami fejleszthető tulajdonságot akár a stabilitását, a formálhatóságát tekintve. Azon vagyok, hogy a betont még jobban meg lehessen munkálni, még többet ki lehessen hozni belőle – emelte ki Attila, aki a sablonkészítéstől az öntésen keresztül a csiszolásig és polírozásig mindent kézzel készít.

– Magam készítem az öntőformát szilikonból; a legizgalmasabb mindig a mesterdarab előállítása. A véglegesre valamelyest hasonlító, de inkább amorf formát öntök ki. Ez az első darab lesz, amit nagyon pontosan csiszolok a tervnek megfelelően, mert a tökéletes mesterdarabból készül el a tökéletes öntőforma. Az ebből kivett tárgy már nagyon hasonlít a végleges darabra; jelentősen csökken a megmunkálás ideje, de még így is körülbelül három nap, mire elkészül például egy medál. Anyagában színezettek az ékszereim, nem a felületük festett. Ennek kikísérletezése is nagyon hosszú folyamat volt, sok különféle állagú és halmazállapotú festéket kipróbáltam. Most porfestéket használok, ezzel nagyon szeretek dolgozni, a szürke és a hófehér cementet használom, a színezetteknél e kettőt kombinálom. Illetve műgyantát is használok, mert attól sokkal stabilabbak lesznek az ékszerek. A beton ilyen pici kiterjedésben nem tudna kellően tartós lenni. Ahogy köt az anyag, úgy tudok rajta különféle megmunkálási folyamatokat elvégezni, „puhára” felcsiszolni és polírozni a felületeket. Végezetül bőrrel, orvosi fémmel, viaszolt pamutzsinórral kombinálom a kész darabokat.

Kiket szólít meg?

– Márkakommunikáció szempontjából elvárásokat, skatulyákat, beidegződéseket nem kommunikál a márkám. Érdeklődéssel figyelem, hogy a 17 évesektől kezdve egészen a 70 feletti korosztályig megállnak az asztalomnál, és pillanatok alatt elvesznek az ékszereim színeiben, formájában. Jellemzően egyébként nőknek tervezek. Viszont a férfiaknál azt látom, hogy az ékszerválasztás témakörben nincs könnyű dolguk, a szakma nem tüntette ki őket igazán a „figyelmével”. Gondolok itt az általában fellelhető ezüst, arany, bőr, szilikon ékszerekre. Amikor egy-egy pár odajön hozzám, akkor döbbennek rá, hogy „nem 12 egy tucat” típusú darabokat találnak, sőt, mindketten tudnak választani.

- Barak Beáta -