A nő sokáig ellene, a férfi érte küzdött

Debrecen - A fotós házaspár külön utakon indult, az élet azonban ugyanabba az irányba terelte őket.

Portrék a Nagyvilágból címmel nyílt a közelmúltban kiállítása Augusztin Péternek és Alexa Vanegasnak. A fiatal fotós házaspár kalandos utat tudhat magáénak, több évig dolgoztak az USA egyik legtekintélyesebb luxushajó-társaságánál, ahol nem csak a fotós szakma fortélyait de egymást is megismerték. Egy kávé mellett meséltek arról, hogyan kerültek a luxushajóra, mit gondolnak a szakmájukról, de említést tettek a tárlatról is.

Hogyan találtak rá a fotózásra?

Alexa Vanegas: Igazából, a fotózás talált meg engem. Kolumbiában egy művészeti egyetemen kőfaragást tanultam. Egy alkalommal iskolai kirándulásra utaztunk, amire édesapámtól kaptam egy kamerát. A képeimet látva a professzorom azt mondta, jó szemem van a fotózáshoz, s szerinte érdemes lenne az art fotográfiával foglalkoznom. Nem akartam fényképész lenni, harcoltam is ellene, de azt gondolom, ha az embernek van valamiben tehetsége, azt ki kell használnia. Így végül mégiscsak ezt az utat választottam, mely idővel igazi szerelemmé vált.

Augusztin Péter: Tizenkét éves koromban édesapám elhívott egy óceánjáró teherszállító hajóra. Apukám a seregben fotózással foglalkozott, így azalatt a három hónap alatt, míg bejártuk a világ különböző pontjait, számos fotózással kapcsolatos trükköt megmutatott nekem. Talán ez az a meghatározó élmény, amire datálható a fényképészet iránti szeretetem. Később évekig bulifotókat készítettem, akkor még filmes kamerával. Visszagondolva, érdekes volt olyan géppel kezdeni, ahol lényegében minden kattintás pénzbe került. Az egyik buli kapcsán aztán egy srác megkeresett, hogy dolgozzak neki fotósként. Ez volt az első alkalom, hogy pénzt kerestem vele. Nagyon jól sikerültek a képeim, én magam is meglepődtem rajta. Komolyan vettem a munkát, majd a szezon végén a főnököm bátorított, hogy végezzek el egy fotósiskolát. Világ életemben rossz tanuló voltam, a fotósuliban viszont könnyen vettem az akadályokat és jó eredménnyel végeztem. Ekkor kezdődött azonban a neheze.

Milyen nehézséggel kellett megküzdenie?

Augusztin Péter: Hiába végeztem jó eredménnyel, nem volt megfelelő felszerelésem, amivel el tudtam volna kezdeni ebben a közegben dolgozni. Már 2007-ben is a minimálbér tízszeresébe került egy jó fényképezőgép. Hogy legyen pénzem, a tengerentúlra mentem matróznak. Egy évig dolgoztam a hajón, így sikerült megvennem az első komolyabb gépemet.

Hogyan kerültek a tengeren túlra?

Augusztin Péter: 2008-ban egy véletlennek köszönhetően Budapesten kaptam fotós munkát, majd egy évvel később Bécsben nyitottam egy saját üzletet. Három év után azonban már nem érte meg csinálni, ezért bezártam, s ekkor talált rám a lehetőség.

Alexa Vanegas: Mint oly sokan, én is azért mentem a hajóra, mert jól fizet így kifizethettem az adósságaimat. Előtte az egyetemen fotográfus tanárként dolgoztam, az a pénz azonban kevésnek bizonyult. Egy újságban olvastam a hirdetést, beadtam a jelentkezésemet, s két óra múlva hívtak, hogy intézik a papírokat.

Milyen egy luxushajón dolgozni?

Augusztin Péter: Mexikóban egy kéthetes kurzussal kezdünk, majd 3 hónapig gyakornokként dolgozunk a hajón. Ezt követően jó esetben előléptetik az embert. Mintegy 500 fotós van a cégnél, ebből körülbelül 40-50 az esküvői fotós. 2016-ban nekem is sikerült bekerülnöm az utóbbiak közé. Ekkor egy új átképzésen kellett részt vennem, ami szakmailag nagy áttörést jelentett számomra. Az előtte lévő 10 év hosszú munkája és kitartása, akkor kezdett beérni, s születtek meg azok a képek, amire minden fotós vágyik.

Természetesen, mint minden munkának, ennek is meg vannak az árny oldalai. Nagyon sokat kellett dolgozni, akár 5-6 órát is a tűző napon voltunk. Egy-egy esküvőnél 16 óráztam. Míg Magyarországon átlagosan egy fotós egy nap alatt lefotóz 3 családot, mi 6 óra alatt lefotóztunk 80 családot. Ez persze iszonyú mókuskerék, ha azonban az embert nem szippantja be a napi rutin, lehetőség van kísérletezni, s számos dolgot kitapasztalni.

Alexa Vanegas: Én nem nagyon kedveltem azt a fajta fotográfiát amit a hajón kellett csinálni, azt éreztem elveszítem a stílusom. Fotósként kezdtem, de az említett okok miatt egy év alatt fotómenedzser lettem. Sokat tanultam az üzletről és hogy, hogyan bánjak az emberekkel, nem utolsó sorban pedig megismertem Pétert.

Mi a kedvenc fotótémájuk?

Alexa Vanegas: A városokat és az utcákat szeretem nagyon fotózni. Amikor a hajó kikötött, kezemben a kamerával mindig felfedeztem a környéket.

Augusztin Péter: Az embereket szeretem leginkább megjeleníteni a képeken. A fotóriporterekben nagyon tisztelem, hogy a néha elkapott nagyon jó pillanatért élnek egy életen át. Én szeretem sokkal gyakrabban átélni ezeket a pillanatokat, amit azonban csak úgy lehet, ha megteremtem a környezetét. Például egy választott helyszínnel máris ráhatásom van a történésekre.

Mit jelent az önök számára a fotózás?

Alexa Vanegas: Lehetőség, hogy megteremtsük a tökéletes hazugságot, ugyanakkor a valóságot is visszaadhatjuk.

Augusztin Péter: Életvitel, elkötelezettség, kihívás, egy életen át tartó tanulás.

A közelmúltban nyílt meg Debrecenben a fotókiállításuk. Hogyan született meg az ötlete és milyen szempontok szerint válogatták össze a képeket?

Augusztin Péter: Igazából ez is egy véletlennek köszönhető. Egy jó barátom kiállítótermébe látogattunk el, ahol az egyik művész épp visszamondta a megjelenést. A barátom megkérdezte, nekünk van- e kedvünk hozzá. Mi rábólintottunk, s egy hónappal később meg is nyílt a tárlat.

Alexa Vanegas: A képekkel a fiatalabb generációt akartuk megszólítani. Próbáltunk nemzetközivé tenni, ezért vannak alkotások Tájföldről, Atlantából, Tajvanról, Ausztriából és Ausztráliából is.

Milyen a jó portrékép?

Augusztin Péter: A letisztult képi világban találom meg önmagam. A magazinokhoz hasonlítanám a stílust amit kedvelek.

Alexa Vanegas: Amin átjön az ember személyisége. Amikor az alany belenéz a kamerába, jelen vagy a történetben, amikor kinéz, akkor pedig a személyiségére fókuszálunk. Én inkább az utóbbit szeretem, sokkal időtlenebb is.

Szeptember óta élnek Debrecenben. Alexa, mi a benyomása a városról, az emberekről?

Alexa Vanegas: Kevesen beszélnek angolul, ami elég nagy korlátot jelent. Bár sok magyar szót megtanultam már, a ragozás még nem megy. Nagyon szeretem Debrecen energiáját, sokkal zajosabb és koszosabb településekhez vagyok szokva. Kolumbiában az átlag emberek nagyon kedvesek, de az ország egyáltalán nem biztonságos. Míg itt nyugodtan kimehetünk az utcákra nyakunkban a fényképezőgéppel, Kolumbiában ezt nem tehetjük meg. Bizonyos városrészeken maguk az ott lakók is félnek. Debrecen fejlődő város, de számomra meglepő, hogy hétvégén is milyen csendes.

A szakmában és a magánéletben is társak. Mi az amit egymástól tanultak meg?

Alexa Vanegas: Péter nagyon rendezett és gyakorlatias. Megtervezi a napot, minden optimalizálva van. Nem tud addig pihenni még nincs meg a holnapi terv, ez azonban ad egy könnyű menetet is a napnak. A fotográfiában is mindig nagyon pontosan tervez, tudja, hogy mit szeretne látni a képen. Én sokkal inkább megérzésből készítek dolgokat. Teljesen más szemmel látom a világot, kevésbé vagyok szervezett. Szabadabbak a gondolataim.

Augusztin Péter: Azt tanultam meg Alexától, hogy az élet több mint ahogy én gondoltam. Egy életérzést adott. Másképpen látom a dolgokat, s jobban megtaláltam önmagam. Egymás útitársai lettünk nem csak a munkában, de az életünk történetében is.

- Pálfi-Tóth Zoé -

A Portrék a Nagyvilágból című fotókiállítás március 22-ig ingyenesen látogatható az Elméleti Galériában.

[related-post post_id="4156604"]

[related-post post_id="4165983"]