Megérteni a vitát egy igazi élmény

Debrecen - Turcsán Balázs, Gajdos Ádám és Horváth Máté, az Ady Endre Gimnázium 12. c osztályos tanulói másodszor nyerték meg a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete középiskolásoknak szóló DEbate angol nyelvű vitaversenyét. Velük és felkészítő tanárukkal, Belinszky Péterrel beszélgettünk. Vitázni nem is próbáltunk.

A történet kilencedikben kezdődött, amikor egy felsőbb évfolyamos vitaklub-tag megkérdezte Balázstól, lenne-e kedve részt venni a vitaklub foglalkozásain. Igen, vitaklub! A gimnáziumban évek óta működik egy szakkör(szerű foglalkozás), melyet Belinszky Péter vezet, s amelynek népszerűsége a fiúk szerint az utóbbi időben megnőtt. Kérdésemre pedig, hogy ez vajon köszönhető-e az ő sikereiknek is, szerényen csak annyit válaszolnak, szeretnék remélni, hogy igen.

– Mindig volt egy réteg az iskolában, aki érdeklődött ez iránt a terület iránt, s akik a szakkörre járnak, azoknak általában szerepel a céljaik között a versenyzés is – mondta Ádám. – Magyar és angol nyelven vitázunk, a magyar nyelvű megmérettetések sűrűbbek, évente kétszer hagyományos, nagy országos versenyt rendeznek a magyarul vitázóknak, ott is jelen vagyunk – tette hozzá Belinszky Péter, s megjegyezte, legközelebb Debrecenben lesz alkalom magyarul vitázni, március végén, a Dispután. – Az angol nyelvű verseny extraként jelentkezett, de nagyon megörültünk neki. Most már negyedik éve rendezi meg az Angol–Amerikai Intézet a DEbate-et, és negyedik éve nyerik adysok! – mondta büszkén a pedagógus. Vagyis az első két évben is duplázott a gimi csapata. – Ezt a stafétát vettük át – mondta Ádám, s hozzátette, ez igazából a lelkesedésen múlik. Ez bizonyára így is van, gondolhatja az egyszeri vitázó, de azért kell ide sok más is. A sikerek mögött valami titkok lappang:

Mindhármuknak szenvedélye az angol nyelv és az egymással való kötekedés is. Ha nem a versenyeken, akkor máshol vitáznánk”

– jelentette ki egy félmosoly kíséretében Máté, s a többiek nevettek. Jó barátságban vannak, jól ismerik, sokszor szavak nélkül is értik egymást, ezért csapatként is jól működnek, úgy érzik, jobban, mint a legtöbb hasonló formáció.

Első közös megmérettetésükön – saját szavaikkal élve – felmosták velük a padlót. – Az nem a bajnoki részhez tartozik! Először mindenkinek át kell élnie, milyen az, ha darabokra szedik – mesélte Ádám némi egészséges öniróniával. Ez egyfajta átok a vitázókon, mondták mindannyian, ám abban is megegyeztek, hogy szükséges. – Valóban én is úgy engedem el mindig az újoncokat, hogy állva kell meghalni. Ez tényleg hagyomány – erősítette meg a pedagógus, de azzal folytatta: – Egy-két év alatt nagyon sokat tanulnak a diákok, tapasztalatot szereznek, megtanulják tisztelni az érveket, és elkapja őket a lelkesedés, mert ez egy nagyszerű szellemi játék!

– Halvány emlékeim szerint nem volt az egy borzasztóan nehéz vita, csak nagyon nem tudtuk eleinte, mit csinálunk. Nagyon jó érveket hoztunk, amelyek azonban nem kapcsolódtak szorosan a vita témájához, a tételmondathoz – mondta Ádám, s a másik két fiú is helyeselt, mint mondták, érezték, hogy rosszul megy a dolog. Nagyon izgultak, az ellenfeleik már öreg rókának számítottak, körülbelül olyanoknak, mint most már ők maguk is. – Behúztak a csőbe a keresztkérdésekkel. Tudták, mit hogyan forgassanak, hogy nehezebb legyen a dolgunk. Lelkesedésből rengeteg volt, talán túl sok is, de kevés tapasztalat – összegezte bölcsen Ádám. Ez a vereség viszont rettentően motiválttá tette őket, s a következő versenyen már három vitát is megnyertek egymás után, egészen az elődöntőig gyalogoltak. – Ez a törés előrevitt minket, arra ösztönzött, hogy kiköszörüljük a csorbát. Egyébként megfigyeltük, hogy tanár úrnak bevett módszere rögtön a mély vízbe dobni, és szerintem ez nagyon hatásos – jelentette ki Balázs.

– Az is nagyon motiváló, hogy évek óta van egy olyan csapatunk, akire felnézhetnek a diákok, akinek a nyomdokaiba léphetnek, és akiktől közvetlenül tanulhatnak. A szakkörben ugyanis én néha elkényelmesedek, és hagyom, hogy az öreg rókák tanítsák az ifjakat, olykor nagyobb hatékonysággal, mintha én tenném – mutatott rá Belinszky Péter.

A versenyeken Karl Popper német filozófus vitaformáját használják, ami nagyon szoros együttműködést kíván a csapatoktól, ahogy a pedagógus mondta, félre kell tenni az egyéni villogást. A Brainstorm ennek megfelelően állandó „szereposztással” dolgozik, általában mindenki egy adott feladatot végez, azt, amiben a legjobb. Balázs az „egyes beszélő”, ő – minél szebben előadva – mutatja be az érveket, Ádám a „kettes beszélő”, neki öt perc alatt ki kell fejtenie őket, és cáfolnia az ellenfél érveit, Máté pedig „hármas beszélőként” keretbe foglalja a vitát, összefoglal, tulajdonképpen meggyőzi az igazáról a hallgatóságot.

– Nagyon sokféle tételmondatot éltünk már meg, vannak emlékezetesek köztük. A fontos az, hogy fel kell készülni mindkét oldalra. Sorsolással dől el, hogy egy-egy vitában melyik csapat érvel a tétel mellett vagy ellen. Már ebben a szakaszban megtanuljuk önmagunkat megcáfolni, ezért alaposan körbejárjuk a témát.

Az összecsapásokon azok a csapatok nyernek, akik legalább három lépéssel előrébb tartanak, tudják, mikor hogyan fog reagálni az ellenfél. Itt kezdődik a művészet része”

– mondta a pedagógus.

A kis csapat úgy gondolja, sokat fejlődött a vitázásnak köszönhetően. Felkészítőjük is egyetért ebben, mint mondta, már rendkívül önállóan készülnek a versenyekre, egyedül építik fel érvrendszerüket. Figyelmesebben szemlélik a világot, analitikusabban gondolkodnak, jó adag kétkedéssel szemlélnek bármilyen állítást, és igyekeznek a dolgok mögé látni. Nagy élménynek tartják a vitaversenyeket, nagy lelkesedéssel ássák bele magukat az új ismeretek megszerzésébe, és örömmel tölti el őket, ha pontos és cáfolhatatlan érvvel tudják alátámasztani az álláspontjukat. De persze az az érzés sem utolsó, ha hivatalosan igazuk lehet valamiben, mondták csibészes nevetéssel.

A vita elképesztő módon tágítja az ember látókörét. Bármit hallunk, már nem csak a saját véleményünkre gondolunk, hanem arra is, mi lehet a mások véleménye, és arra mi hogyan reagálnánk”

– fogalmazott Máté.

– A versenyviták persze a győzelemről szólnak. De a felkészüléskor megtanuljuk, a világ nem fekete-fehér. Megtanuljuk becsülni a miénkkel ellentétes érvet is, különösen pedig megtanuljuk becsülni az olyan véleményt, ami mögött munka van – foglalta össze Belinszky Péter.

PtkI