Helyi közélet

2017.12.25. 08:45

Egy elveszett pénztárca különös története

Nyíracsád - Az egyik a tíz, gondosan összehajtogatott ezerforintos volt, a másik talán ennél is nagyobb érték.

Nyíracsád - Az egyik a tíz, gondosan összehajtogatott ezerforintos volt, a másik talán ennél is nagyobb érték.

Egy-egy igaz, emberi jó cselekedet mindig megdobogtatja szívünket, de karácsony tájékán még érzékenyebbek vagyunk az effélékre. A különös, nem mindennapi eset ünnep előtt történt.

Tette volna a helyére

Nyugdíjas néni igyekezett a boltba, karján kis táskájával, melynek mélyén féltve őrzött pénztárcája lapult. Gyümölcsöt, élelmiszert, apró ajándékokat cipelt haza, kamrába, hűtőszekrénybe, polcra került a bevásárlótáska tartalma. Utoljára a pénztárcáját tette volna a helyére, ha találta volna. Izgatottan tapogatott végig minden zsebet, rekeszt, de a tárca nem volt sehol.

– Hol hagyhattam el? – tette fel magának ezerszer a kérdést, majd útnak indult földre szegezett fejjel, a járdát kémlelve, hátha rátalál a kopott kis tárcára.

Hazafelé is leszegett fejjel baktatott, feladta a keresést. Azon gondolkodott, mi mindenre is szánta a tárcában lapuló tízezer forintot. Vett volna még gyümölcsöt az ünnepi asztalra, ajándékot az egyik unokájának, kenyeret, tejet, miegymást. Fizetett és fizetetlen csekkek is lapultak a tárca mélyén. – Azt vajon hogyan pótolom? – kérdezte magától. Otthon nem fogta a munka, minduntalan eszébe jutott az ünnepváró hangulatban a szerencsétlen délután.

Visszacsempészte

Estefelé, amikor le akarta húzni a redőnyt, különös, sötét foltot pillantott meg az utcafrontra néző ablak párkányán. Nagyot dobban a szíve, mintha elveszett pénztárcáját vélte volna felfedezni a barna foltban. Sietve nyitott ablakot, remegő ujjal nyúlt a csomagért, ami valóban az volt, aminek hitte. A néni óvakodva pattintotta ki a tárca gombját, mintha kincset remélne tőle. Nem is sejtette, hogy valóban kincset rejt a kopottas kis pénztartó, mégpedig kettős kincset.

Az egyik a gondosan összehajtogatott ezerforintosok sora volt: éppen tíz darab. A másik, talán ennél is nagyobb érték: annak az önzetlen, jó szándéknak a felismerése, amivel az ismeretlen megtaláló, köszönetet sem várva, visszacsempészte pénztárcáját.

A nénike minden imájába belefoglalta jótevőjét. Bár soha nem derült ki, hogy ki volt a megtaláló, a néni biztos volt benne, hogy a jó Isten előtt nem marad titokban a személye.

HBN–Kedves Zilahi Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában