„Azért vagyunk együtt, hogy együtt legyünk”

Debrecen - Jézus megszületik, akkor is, ha poros a polcunk. És nálunk megszületik az ünnep?

Mi a legrosszabb, ami történhet, ha nincs letörölve az utolsó polc is szentestére? Vagy, ha az év ezen egyetlen napján nem lesz halászlé az asztalon? Ha a fenyőnk törzséhez szorított vízmérték buborékja elúszik kicsit, s azt mutatja, a karácsonyfánk nem tökéletesen merőleges az Egyenlítőre? Tényleg, mi? Se világégés, se atomháború. Akkor miért kezeljük a karácsonyig elvégzendő feladatok listáját megmásíthatatlannak, feltétlenül beteljesítendőnek?

Szeretni egymást

– Legyen egy vázlatos elképzelésünk az ünnepnapok eseményeiről, de hagyni kell egy kis lötyögést az egész karácsonynak – fogalmazott Andrássy Gábor pszichiáter. – Év végén sok munkahelyen van hajtás, utána az emberek belevetik magukat a karácsonyi vásárlásba, ami meglehetősen frusztráló.

Mindenki az idejével és a tömeggel harcol. Paradox módon mindezt azért, hogy utána olyan nagyon jó legyen. De mire jó lenne, addigra mindenki felhúzza magát.”

A magunknak meghatározott teendők, s azok számonkérése épp az ellenkezője felé hat, mint, amit el akarunk érni azokkal. Az önmagunk és egymás iránti kívánalmakat, igényeket érdemes visszavenni ilyenkor – tanácsolja a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Pszichiátriai Klinikájának szakembere.

Mint mondta, amikor éppen kezdjük magunkat felhúzni, még mielőtt nekiesnénk valakinek a családból, érdemes leülnünk, és egy kicsit fókuszba hoznunk, hogy mi is az ünnep tartalma, lényege. Szerintem egyszerűen az, hogy mindenki együtt legyen, és szeressük egymást. Ez nem függvénye semmilyen körülménynek. Ehhez képest az, hogy a fán csálén áll egy dísz, huszadrangú kérdés. Egyszer az utolsó utáni pillanatban vettük észre, hogy a közös pincéből eltűntek a karácsonyfadíszek. Felékesítettük azzal, amit hirtelen sikerült összehozni a lakásban lévő mütyürökből. Előremutatóbb volt, mint puffogni a történteken, néhány év távlatából már úgyis csak egy jó kis családi történet.

Ahogy jólesik

Egyre gyakoribb, hogy a fentieket elkerülendő, elutaznak, s egy szállodában töltik az ünnepeket, míg mások a hagyományokra hivatkozva ellenzik ezt. A pszichiáter megnyugtatja a vívódók lelkiismeretét: – Ha ettől emberek jól érzik magukat együtt, így tudnak kikapcsolódni, akkor ezt érdemes tenni. Ha valakinek otthon, a sarokban, fél lábon állva kellemes, akkor meg azt. – Aranyszabályokat lehetetlen mondatba foglalni, de három alapelv segíthet a pihentető, valóban a szeretetre koncentráló, sok éven át szép emlékű karácsonyi miliő megteremtésében.

Csinálja mindenki úgy, ahogyan jól érzi magát, mások zavarása nélkül; igyekezzünk kompromisszumokat kötni a szervezésben; kérjünk és fogadjunk el segítséget a teljesítésükben.

Leírni persze könnyebb, mint megfogadni, mert a döntéseinket befolyásolják olykor vendégeink igényei. – Minden esetben lehet kompromisszumokat kötni. Mindegy, hogy én mit mondok, mindenki abba az irányba fog gördülni, amerre nagyobb a békesség.

Azt gondolom, megfelelő hangnemben meg lehet mondani, hogy ha valamelyik vendég mondjuk halászlét szeretne, bátran álljon neki megfőzni, de én idén úgy döntöttem, a gyerekemmel társasjátékozom inkább. Szenteste előállni ezzel, akár egy veszekedés elindítója is lehet. Csakúgy, mint az, hogy eleve nincs halászlé.”

Mindenesetre jó ezeket valamelyest előre tisztázni azokkal, akikkel együtt kívánjuk tölteni az időnket – ajánlja Andrássy Gábor.

Megszűnt az idő

A pszichiáter legemlékezetesebb alkalmai a gyermekkorából valók. – Akkor a karácsonyfa égig ért, és azóta is ragaszkodom a nagy fenyőfához. Ilyenkor az összes rokon 2-3 napig nálunk volt. Míg a felnőttek díszítették a fát, egy másik családtag elvitte a kicsiket a közeli mezőre, szánkózni, hógolyózni, csámborogni. Otthon aztán beszélgettek az emberek, játszottak a gyerekek, leültünk közösen az asztalhoz, mindenki azt tette, ami éppen jólesett. Ilyenkor nem volt stressz, hogy sietni kell.

Egy karácsony egészen más miatt ragadt meg bennem: az 1989-es romániai forradalom idején az egész város pakolta teherautókra az odaszánt adományokat. A legszegényebbek is vettek két kiló cukrot. Jó érzés volt.

A 44 éves debreceni férfi a feleségével és négyéves fiával tölti a szentestét, másnap az öccsééknél gyűlik össze a rokonság.

Nem kell panaszkodni

A klinikán dolgozva a pszichiáter számos túlhajszolt emberrel találkozik. Mint mondta, rendszerint hasonló válaszokat adnak, amikor pihenésre inti őket. Elmondta: általában azt hangsúlyozzák, hogy most nem tehetik meg, majd felsorolnak néhány halaszthatatlannak tűnő teendőt, s azt mondják, majd ezek után.

Azt szoktam kérdezni ilyenkor, hogy ha vakbélgyulladásuk lenne épp, annak is azt mondanák: majd a jövő héten…? Így szocializálódtunk: húzni kell az igát, nem kell panaszkodni, mert ha megállok és kipihenem magam, akkor gyenge vagyok és önző.”

Pedig, ha csak tisztán racionális okokat nézünk, időben is jobban jövünk ki, ha időnként beiktatunk egy-egy pihenőt, mint, ha megvárjuk az összeomlást, amiből hosszabb út vezet ki. Nagyon szerencsés vagyok, a családtagjaimmal és a kollégáimmal is odafigyelünk egymásra. Ha látjuk, hogy valaki túlhajszolt, felajánljuk a segítségünket, illetve jelezzük egymásnak, ha segítségre van szükségünk.

- Megyesi-Horváth Borbála -

[related-post post_id="3716962"]

[related-post post_id="3717169"]