Lámpaernyő alatt sosem látott világ lobbant

Debrecen - Gergye: „Kapu nyílt egy univerzumba, amiben létezni érdemes, belefeledkezni lehetőség, lubickolni öröm játszani kötelező.”

„A bábszínház teljesen megújult és először lehetett látni azt, hogy a bábok nem csak az életet utánozzák, hanem létrehozzák saját művészetüket” – így áradozott 1929-ben a párizsi sajtó (egész pontosan Maurice Raynal, Picasso monográfusa) a debreceni születésű Blattner Géza társulatának produkciói láttán. Az Arc-en-Ciel, azaz a Szivárvány Színház az UNIMA (nemzetközi bábszövetség) kongresszusán öt darabbal lépett fel. Az első jelentős sikert Komolay Szabolcs kulturális alpolgármester idézte fel szombaton a Modemben, ahol négy debreceni kulturális intézmény összefogásával nyílt tárlat e kivételes művész, a 20. századi európai avantgárd bábszínház, valamint a hazai modern bábművészet megteremtője munkásságát bemutatandó.

A nyitányon Lőrinc László azzal egészítette ki a történetet, hogy Blattner saját bevallása szerint, azért vehettek részt ezen a kongresszuson, mert a szervező „süket volt” és nem hallotta, hogy ők nem tudnak franciául. Az ugyanis elképzelhetetlen volt abban az időben, abban a bábos szcénában, hogy egy előadásban ne pörgő, harsány beszéd szerepeljen. Az ő műveik egy részében nem volt beszéd, egy másikban nem volt mozgás, csak a bábokat vonultatták egy síkon. Meghökkentő volt a közönség számára és nagy siker lett – mondta a történész.

Meghökkenés, tapsvihar

Blattner Géza 1893-ban született a cívisvárosban, s egy rövid látogatásra hazatértekor itt is halt meg 1967-ben. Első mestere Hollósy Simon volt, tőle Münchenben festeni tanult, majd az itteni iparművészeti iskolába járt. A német városban megismert marionett bábelőadások és árnyjátékok hatásai nyomán Budapesten 1919-ben bemutatta festőtársaival közösen első előadását a Wayang játékokat. Amelyhez hasonlót a Vojtina Bábszínház művészeinek köszönhetően a tárlatnyitón is láthattunk. A Modemben igen, de száz éve a fővárosban nem aratott osztatlan sikert a merőben új felnőtt bábszínházi előadás, ezért Blattner a klasszikus gyermekdarabokhoz és bábtechnikákhoz fordult, mígnem 1925-ben Párizsba utazott. Itt lámpaernyő-készítéssel teremtette meg a jövőbeli boldogulása alapjait, majd 1928-ban felesége, Sulyok Helén és a francia fővárosban tartózkodó magyar művészekkel közösen megalapította a Szivárvány Színházat.

Pergő lábú pelikán

A társaság sokszínűségéről, az együttműködő művészek kiválasztásáról sokat mond az az anekdota, amelyet Lőrinc László mesélt el szombaton. Nyolcvanezer magyar élt ekkor Párizsban. Blattnernek megtetszett egy honfitárs bárzongorista játéka, akiről tudta színész is. Odalépett Ábel Frigyeshez és elhívta a társulatába. A zenész felkereste a mestert, ő a családi házba lépve egy bábokkal teli szekrényhez vezette, s körbemutatva rajtuk így szólt: ez az én társulatom. A zongorista kézbe vett egy pelikánt. Blattner később úgy nyilatkozott az esetről, hogy mindhárman meglepődtek, milyen jól működnek együtt: Ábel, Blattner és a pelikán is. A Bendzsó úr és a pelikánját, melyben a madár pergő dzsessz ritmusra ropta, gyakran háromszor ismételtette meg a kacagó közönség. Az Arc-en-Ciel fellépése előtt Párizsban nem működött modern felnőtt bábszínház, aztán sorra alakult. Negyven év alatt hetven előadást mutatott be a Szívárvány Színház, mely új bábokkal, technikákkal is kísérletezett, Blattner alkotta meg az úgynevezett billentyűs bábot, amellyel találkozhatunk a februárig látható kiállításon. A sikerszériának a második világháború vetett véget. 1945 után nem tudta összeszedni egykori társulatát, idővel újra a festészethez fordult. Bábjainak nagyobb része elveszett, vagy megsemmisült egy a pincéjét is érintő bombarobbanásban.

A nem játék, nem lét

A tárlaton, bábok, bábtervek, grafikák, plakátok, fényképek, írott dokumentumok láthatók, valamint rendszeresen gyermek-, és felnőtt bábelőadások.

A kiállítást Gergye Krisztián rendező, kortárs táncos nyitotta meg hivatalosan, e szavakkal: „Megnyílt egy olyan szellemi játszótér, amiben felelőtlenül lehet sétálni, belerohanni, elmélázni, amiben hagynak létezni. Emberi lényünk mibenléte a játékra való képességben leginkább tetten érhető. A játék létszükségletté válik. ”

A bábművészet az összes műfaj szintézise, az előadóművészetek legmagasabb foka. Mágia. Mert a bábosnak mindent tudni illik például a testről, legalább annyit, mint egy táncosnak. Az összes előadóművészeti műfajban énekben, prózában, pantomimben is professzionálisan jártasnak illene lenni, mert a bábja így lehet majd képes bármire. A komolyan vett játék, amelynek a belefeledkezés a mértéke, a szabadság pedig a hőfoka, nem engedhet a műfaji korlátok eleve elrendelt szabályszerűségeinek.… A felnőttek sokszor nem képesek játszani a saját életüket sem, csak megjátszani. Reményeim szerint ez a kiállítás erre enged rálátást, a mágiára, amire a báb és bábosa együtt képes.

HBN–HABE