Helyi közélet

2017.11.30. 13:11

Debreceni advent pásztortűzzel, birkapörkölttel

Debrecen - Nem a megszokott módon kezdődik a várakozás időszaka a kistemplomi gyülekezetben.

Debrecen - Nem a megszokott módon kezdődik a várakozás időszaka a kistemplomi gyülekezetben.

Pásztoradventet szerveznek a Kistemplomban december 3-án, advent első vasárnapján. A részletes programról a szervezők szerda délután számoltak be a Kistemplom lelkészi hivatalában. A régi szokáshoz híven ebben az évben pásztortűzről gyújtják meg az első adventi lángot, s azt fáklyán viszik be a templomba.

Hagyományon alapszik

A 19. századtól kezdődően télen a Hortobágyról visszatért pásztorok a debreceni Kistemplomba jártak istentiszteletre, emiatt gondolták úgy, hogy felelevenítik a régi szokást. Szakács György, a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség lelkésze elmondta, a sok pásztor jelenléte volt az oka annak, hogy kétszer nagyobb orgonát helyeztek az 1200 személyes épületbe, mint a Nagytemplomba. A pásztorok vastag ruházata miatt ugyanis másképp szólt a hangszer…

Az istentisztelet előtt mintegy 70 hortobágyi, nádudvari, hajdúböszörményi, hajdúnánási, hajdúdorogi, hajdúsámsoni és debreceni pásztor gyújt tüzet a Kistemplom előtt. A tervek szerint az istentisztelet itt kezdődik, majd a rövid liturgia után a gyülekezettel közösen vonulnak be az épületbe, ahol a pásztortűzről vitt lánggal meggyújtják az első gyertyát.

A nélkülözőkre is gondolnak

Az eseményre meghívtuk Böjte Csaba gyergyószárhegyi gyermekotthonának néhány lakóját, akik adventi énekekkel és verssel készülnek, valamint a délutáni városi gyertyagyújtáson is részt vesznek”

– jelentette be Berekméri Dalma, a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület elnöke. Az istentisztelet után Gencsi Zoltán, a Hortobágyi Nonprofit Kft. korábbi igazgatója tart előadást Debrecen és a puszta kapcsolatáról.

Both Tibor, a Both-Dega Imbisz kézműves étkezde vezetője elmondta, az istentisztelet után ebéddel is készülnek. A pásztorok üstökben birkapörköltöt készítenek, valamint debreceni párost sütnek, és forralt bort is kínálnak az étel mellé. A ebédből befolyó összeget a gyergyószárhegyi Kájoni János gyermekotthon lakóinak ajánlják fel a szervezők.

HBN–BR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában